Az Erdély Társadalom korábbi számaiban megjelent szövegek folytatásaként a jelen fejezetben az ún. „katonai forradalom” révén kikristályosodó kora újkori maszkulin habitusokkal foglalkozom. Először összefoglalom a hadtörténészek főbb állításait a kora újkori katonai forradalommal kapcsolatban. Eszerint a 16. században, a gyalogsági forradalom részeként a nemesekből katonatisztek lesznek, a lovagiasság pedig lovassággá alakul; a fizikai erő, a bátorság, a kockázatvállalás helyébe pedig az önfegyelem, a hidegvér és a golyózápor alatti helytállás követelményei lépnek. Ezt követően azt igyekszem bizonyítani, hogy a katonai forradalom akkor érthető meg kellő mélységében, ha figyelembe vesszük a habitustranszfer jelenségét, vagyis a beállítódásmintázatok különböző erőterekben megvalósuló objektív összehangoltságát. Tézisem szerint a habitustranszfer vizsgálatakor a maszkulin habitust a dzsenderdimenzió egyik meghatározó, strukturált strukturáló struktúrájaként kell beillesztenünk a társadalomtudományokban használt változók sorába. Végül az „interdependenciaszövevény” közvetítésével kialakuló habitustranszfer következményeivel foglalkozom. E folyamat során nagyobb lesz a világ, és növekszik a férfi ak tevékenykedésének területi és társadalmi rádiusza. Vagyis az archaikus libido dominandi késztetéseire ráépülnek a terjeszkedő diszpozicionális mintázatok.
Kulcsszavak: katonai forradalom, maszkulinitások, kora újkor, Európa, önfegyelem, habitustranszfer, interdependencia-szövevény, expanzív diszpozíciók
A tanulmány az erdélyi magyar, szociális tevékenységű nonprofit szervezetek által alkotott szociális háló szerkezetét, erőforrásait vizsgálja egy online kérdőíves kutatás alapján. Leírja a háló szerkezetét, a szervezetek működtetői hátterét, a célcsoportokat és megcélzott szociális problémahelyzeteket, elemzi a szervezetek infrastrukturális, pénzügyi és emberi erőforrás ellátottságát, valamint hogyan építik, működtetik szakmai kapcsolataikat.
A vizsgálat empirikus hátterét egy online kérdőíves vizsgálat jelenti, melynek során 200 bejegyzett nonprofit szervezet vezetője válaszolt kérdéseinkre, 2015 tavaszán. (A tanulmány alapját képező kutatás a Forerunner Federation alapítvány Székely Előfutár ösztöndíjának segítségével valósult meg (https://forerunnerfederation.org/))
Kulcsszavak: nonprofit hátterű szociális szervezetek, szociális szolgáltatók, erdélyi magyar nonprofit szociális szervezetek, szociális ellátórendszer
Az 1989-es rendszerváltozást követő időszak egyik legmeghatározóbb folyamata a közép- és keleteurópai országok Európai Unióhoz csatlakozása volt, amely maga után vonta az államhatárok jelentőségének átértékelődését, a határ menti területek térségi pozíciójának változását, valamint a határ menti népességmozgások megélénkülését. Tanulmányomban azt veszem górcső alá, hogy a román–magyar határ ártándi forgalmi folyosója mentén hogyan vette kezdetét az átalakulás. Mi motiválta a népességmozgásokat, és a lakosság hogyan élte meg az államhatár szerepének és jelentőségének megváltozását. A magyar oldalon szerzett kutatási tapasztalatok alapján azt kívánom bemutatni, hogy az uniós csatlakozással járó határnyitást hogyan igyekeztek előnyükre fordítani a térségben élők.
Írásom alapjául szolgáló kutatásom elsősorban azokra fókuszált, akik Románia európai uniós csatlakozása (2007) után az államhatáron átívelő új életformát alakítottak ki. A határ magyar oldalára költöztek, de továbbra is Romániában dolgoztak, és mindennapjaik részévé vált a két ország közötti átjárás.
A jelenség olvasatomban olyan szuburbanizációs folyamat kezdeti lépéseként értékelt, amelynek hátterében az államhatár által gátolt tradicionális térségi pozíciók újrafogalmazása állt. Ezért tanulmányomban teret kívánok szánni a jelenség történelmi és térségi eredőinek áttekintésére is.
Kulcsszavak: román–magyar államhatár, transznacionális tér, határon átnyúló szuburbanizáció, EU-s csatlakozás
A tanulmány Románia és a romániai társadalom változását vizsgálja az 1989-es rendszerváltozástól napjainkig. A társadalmi változást fejlődésként való értelmezésének az ENSZ és az OECD által is támogatott komponensmegközelítés alapján operacionalizáltuk, amelynek értelmében a társadalmi viszonyokat komponensek szerint vizsgálják. A komponenseket különböző gazdasági és társadalmi indikátorok segítségével mértük, és két megközelítésmódot tartottunk szem előtt tartani, az egyik a külső összehasonlítás, amelynek értelmében Románia, illetve az erdélyi magyarok helyzetét fogjuk megvizsgálni európai és közép- és kelet-európai, regionális összehasonlításban, a másik az időbeli változások vizsgálata, amikor az 1989/90. évi rendszerváltás óta történt változásokat tekintjük át komponensek szerint, különös tekintettel Erdélyre és a magyarságra, amikor az adatok lehetővé teszik.
A tanulmány három kutatási kérdésre keresi a választ. Az egyik arra vonatkozik, hogy milyen változásokat figyelhetünk meg, beszélhetünk-e társadalmi fejlődésről Románia vonatkozásában 1990 és 2016 között, milyen dimenziókban erőteljesebb ez, és milyen mértékben vonatkozik a romániai/erdélyi magyarokra? Továbbá, milyen mértékű fejlődésbeli növekedésről beszélünk Romániában Közép- és Kelet-Európa (továbbiakban KKE) kontextusában? Végül a társadalmi-gazdasági fejlődés tekintetében érvényesül-e, és ha igen, milyen mértékben az EU-integrációs folyamat a KKE-térségben?
Kulcsszavak: társadalmi változás, fejlődés, GDP, humán fejlettségi index, Románia, Európa
A tanulmány összefoglalja a magyar vidék átalakulását a rendszerváltozás utáni időszakban. Az írás első fele a vidék demográfiai változásait elemzi, a második rész pedig a vidék gazdaságának, ezenbelül is a földbirtokviszonyok alakulásának a változásait és a fejlesztéspolitika hatását tárgyalja, és rövid áttekintést ad a társadalmi tőke vidéki jellemzőiről.
A kilencvenes években csökkent a vidéken élők száma, de a vidéki lakosság aránya még mindig magasabb, mint az európai fejlődéscentrumokban. A földbirtokviszonyok azonban alapvetően megváltoztak: a kilencvenes években a téeszek átalakultak, megszűntek, a kezdeti visszaesést és a tulajdonviszonyok lassú átalakulását követően a 2004-es európai uniós csatlakozással felgyorsult a földbirtokviszonyok és a mezőgazdaság konszolidációja. 2010 után pedig lezajlott a vidéki társadalom konszolidációja is, bár ennek mikéntjét sok jogos kritika érheti. Írásunkban ezt a folyamatot mutatjuk be.
Kulcsszavak: vidékátalakulás, vidéki társadalom, kisüzemi termelés, nagyüzemi gazdálkodás, földhasználat változásai
Napjainkban a globalizáció terjedésével a világ számos országában, szinte valamennyi földrészen, egyre nagyobb szerepet kap az okosváros-fejlesztés és a smart alkalmazások bevezetése. Ennek oka, hogy a globalizáció felgyorsulásával a városoknak újabb kihívásokra kell reagálniuk (pl.: növekvő népességszám okozta kihívások, városi szolgáltatások, méretgazdaságosság problémái), melyhez új és újszerű megoldásokra van szükségük. Ebben a megközelítésben a smart city koncepciója szolgálhat innovatív megoldással a városok jövőjére vonatkozóan.
Tanulmányunkban egyrészt áttekintjük az okosvárosok koncepcióit, és mérhetőségi megközelítéseit, bemutatva a szakirodalomban alkalmazott legjobb gyakorlatokat. A tanulmányban a mérési módszertanok szintéziseként kialakítottunk egy komplex smart indexet, amely hat komponens alapján tudja mérni a városok okos teljesítményét. A vizsgálat során a visegrádi országok kiválasztott városait elemeztük a smart index alapján, és fölállítottuk a vizsgált 10 település rangsorát. Az eredmények azt igazolják, hogy Pozsony kivételével a fővárosok együtt mozgása, kiemelkedő teljesítménye figyelhető meg a komplex index alapján, ahol Prága nyújtotta 2015-ben a legkiemelkedőbb teljesítményt, melyet Budapest és Varsó követett. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy az egyes komponensek esetében jelentős szóródás mutatható ki a legjobban és legrosszabbul teljesítő városok között.
Kulcsszavak: smart city, mérés, visegrádi országok, komplex index
A szakirodalom egyre több figyelmet fordít a régiók innovációs potenciáljának vizsgálatára, alapvetően annak gazdasági növekedéshez és versenyképességhez való aktív hozzájárulása miatt. A hagyományos, műszaki innováció mellett a kutatók a társadalmi innováció jelentőségét hangsúlyozzák, amely leginkább a periferikus helyzetű települések esetében jelenthet alternatív megoldást. A periferikus térségek felzárkózása kiemelt prioritás az Európai Unióban, amit jól mutat, hogy az EUszakértői több évtizede vizsgálják a területi különbségek alakulását.
A területi különbségek fennállása Magyarország esetében is probléma, különös tekintettel az észak-magyarországi régió településeire. A régió jellemzője, hogy a legfontosabb társadalmi-gazdasági indikátorok alapján relatíve hátrányos, periferikus helyzetű, és komoly belső társadalmi-gazdasági diszparitásokkal jellemezhető. A szerző célja kettős. Első lépésben összegzi a társadalmi innováció főbb elméleteit, definícióit, majd áttekinti a társadalmi innovációs potenciál mérésére tett kísérleteket a szakirodalomban. Ezt követően a szerző célja a régió településeinek társadalmi innovációs potenciál mérésére alkalmas módszertan létrehozása és tesztelése, a szakirodalomban fellelhető példák áttekintésével. A tanulmány kiemelt figyelmet fordít a településeken működő vállalkozások szektorális megoszlására, nonprofit szervezeteinek aktivitására, a kapott pályázati források összegére, valamint a lakosság képzettségére is.
Kulcsszavak: társadalmi innováció, mérhetőség, területi egyenlőtlenségek, Észak-magyarországi régió, települési szint
Az elmúlt három évtizedben az innováció kérdése kiemelt szerepet játszott a települések, régiók, országok fejlődésének, versenyképességének magyarázatában. Tanulmányunkban áttekintést nyújtunk ezekről a fejleményekről. Kiemeljük a társadalmi innováció kérdéskörét, amely újabb fejlődési paradigmaként körvonalazódik.
Kulcsszavak: technológiai innováció, társadalmi innováció, regionális fejlődés, gazdasági növekedés
Az Erdélyi Társadalomban közölt korábbi fejezetekben a középkortól a 16. századig terjedő időszakban vizsgáltam a nyugati maszkulinitások átalakulásának folyamatát. A jelen fejezet célja, hogy alátámassza Norbert Elias ama tézisét, miszerint a kora újkorban egy új, pszichológiai szemléletmódon alapuló társadalmi integrációs forma jön létre. Az első alfejezetben azt vázolom föl, hogy hogyan és milyen belső és külső társadalmi kényszereknek köszönhetően születik meg a nyugati típusú kapitalizmus első, páratlanul sikeres állama. A második alfejezetben előbb röviden összehasonlítom a középkori sűrű város és a holland aranykor városának főbb sajátosságait, majd a korszak egyik jellegzetes foglalkozási csoportjának, a festő céhbe tömörült mesterembereknek a tevékenységét vizsgálom. Végül összefoglalom, hogyan változtak a középkor és a 17. század között a hegemón maszkulinitás diszpozicionális mintázatai, majd rámutatok arra, hogy a holland aranykorban egy új, plurális hegemón maszkulin habitus kristályosodik ki.
Kulcsszavak: Holland Köztársaság, plurális maszkulin habitus, 17. század, festők, városok
A tanulmány egyetlen kárpátaljai település példáján keresztül a szovjet politikai diktatúra mikroszintű vizsgálatával foglalkozik. Ennek kapcsán egyfelől a kollektív gazdaságokban („kolhozok”-ban) alkalmazott állami fegyelmezési (jutalmazási) gyakorlatokat, másfelől a falusi társadalom ezekre adott válaszreakcióit, adaptív-stratégiai viselkedésmódjait írja le különféle levéltári források és narratív interjúk segítségével. A tanulmány első része az 1945 utáni elitváltás néhány regionális vonását mutatja be, a második rész pedig az új vidéki elit (kolhozelnökök, farm- és gyárvezetők, élmunkások) korabeli kedvezményeit, informális és formális privilégiumait tárgyalja, amit a helyi hatalmi, politikai és gazdasági egyenlőtlenségek rendszerében kíván ábrázolni.
Kulcsszavak: államhatalom, pártelit, egyenlőtlenség, fogyasztás, informális és formális jutalmazás
Arjun Appadurai kulturális antropológus a globális világban a lokalitás helyének problematikus meghatározását veti fel. A lokalitás fogalma értelmezésében összetett, erősen összefügg a szomszédsággal, emellett kapcsolatokat, térbeliséget is jelent. A kárpátaljai Beregdédán végzett etnográfiai terepmunkám tapasztalatai szerint a helyiek lokális identitása a lakóház utcájához kötődik. Mindezt az „én ebbe az utcába születtem”, vagy „én még ebből az utcából se költöznék ki”, vélemények támasztják alá. A helyi identitást meghatározza a szomszédság, amelynek materiális, fizikai értelemben vett határai megmutatkoznak ugyan, de igencsak képlékenyek. A szomszédságról való gondolkodás személyiség-és szituációfüggő is: függ az emberi, társadalmi, illetve hierarchikus viszonyoktól és az etnicitástól is. Azonban megfigyelhető, hogy az etnikai, vallási törésvonalak, az eltérő érdeklődési kör nem zárják ki a szomszédsági viszony létrejöttét. A településen az etnikailag többé-kevésbé vegyesnek mondható térbeli tagolódás az empirikus találkozások sűrű találkozási helyeit teremti meg, melyek a szomszédsági viszonyban is tetten érhetőek. A Beregdédán élő magyarok, ukránok és cigányok etnicitásában az együttélés pozitív empirikus élményét sok esetben a szomszédsági viszonyrendszer, a mindennapi interakció teremti meg, ugyanakkor a tapasztalati ismeretek nem képesek teljes mértékben megdönteni a sztereotípiákat. Az „általános érvényű” negatív sztereotip kép és az ettől eltérő tapasztalati élmények párhuzamosan fennmaradó, mintegy egymást kiegészítő észlelésekként vannak jelen az együtt élő etnikumok mindennapjaiban.
Kulcsszavak: szomszédság, együttélés, lokalitás, sztereotípia
Európa történetében az elmúlt évek migrációs folyamata a II. világháború óta eltelt időszak legnagyobb népességmozgással járó eseménye, amely 2015-ben látványosan jelentkezett Magyarországon is. A jelentős demográfiai mozgás fontos társadalmi reakciókat eredményezett, és különböző narratívák kialakulását segítette elő a civil és politikai-hatalmi erőtérben egyaránt. Hazánkban 2015-től a politikai diskurzus meghatározó témájává vált a menekültkérdés, a kormányon lévő pártkoalíció Európában az elsők között képviselte a szekuritizációs politikát. Ennek értelmében a menekültek veszélyforrásként jelentek meg, így a kormány az őket elutasító álláspontot artikulálta. Ennek ellenére a civil szférában megszerveződtek a menekültekkel szolidáris „grassroots” önkéntes csoportok, akik segítséget nyújtottak a Magyarországon áthaladó menekült tömegeknek 2015-ben.
Írásomban a magyarországi civil társadalmi szerepvállalás egy igen rövid ideig tartó, de nagyon intenzív megnyilvánulását mint az aktuális konfliktusokra adott társadalmi választ elemzem. Azt vizsgálom meg, hogyan zajlott a 2015-ös migrációs hullám alulról szerveződő válságmenedzselése Debrecenben. Kulturális antropológiai kutatásom debreceni menekülteket segítő önkéntesekkel készült félig strukturált interjúkra, kötetlen beszélgetésekre, valamint online és offline végzett résztvevő megfigyelésekre épül.
Tanulmányomban az önkéntesek motivációit, attitűdjét, közösségi felelősségvállalását, valamint önkéntes aktivitásukat szélesebb körű társadalmi-politikai feltételrendszerbe ágyazva elemeztem. A jelenség komplex, multivokális megvilágítását tűztem ki célul. Írásom első részében a debreceni menekültekkel szolidáris filantróp szerveződés kialakulási és működési sajátosságait elemzem, ezt követően az önkéntesség egyéni aspektusait veszem górcső alá, majd a civil önkéntes mozgalom társadalmi-politikai kontextusát megvizsgálva mutatom be a menekültek segítésének politikai interpretációit és annak az önkéntességre gyakorolt hatásait. Célom felvázolni a kortárs önkéntes jelenség egy szegmensét, annak érdekében, hogy értelmezési keretéül szolgáljon a közelmúlt civil szférát érintő jelenségeinek megértéséhez.
Kulcsszavak: kortárs önkéntesség, grassroots, civil szféra, társadalmi részvétel, filantrópia, menekültek segítése
A tanulmány az 1990-es évek elején, a volt Jugoszlávia területén folyó fegyveres konfliktusok alatti nemi erőszak jellemzőit mutatja be. A háborús nemi erőszak jelenségének értelmezésén túl ismerteti a föderáció történelmi fordulópontjait és a háborúhoz vezető nacionalista politikai narratívákat. Ezt követően – elsősorban Bosznia-Hercegovinára fókuszálva – túlélők vallomásai alapján elemzi, hogy mindez hogyan jelent meg a szexuális erőszak elkövetése során. A tanulmány rövid kitérőt tesz a háború bosnyák–horvát, valamint a szerb–horvát szakaszára és eseteire. A kutatás célja annak bemutatása, hogy a politikai narratíva miként jelent meg a háborús nemi erőszak jellemzőiben, valamint ezzel egy időben a kutatás eredményeivel annak bizonyítása, hogy ezek a jellemzők odamutatnak, hogy nem lehetséges a háborús nemi erőszak jelenségének egyetlen, átfogó és minden esetre igaz elméletének elfogadása.
Kulcsszavak: etnikai tisztogatás, népirtás, háborús nemi erőszak, nacionalizmus, politikai narratíva
A tanulmány egy folyamatban lévő terepkutatásra alapozva azt mutatja be, hogy a Csíkszentsimonban 2014-ben alakult Igazi Csíki Sör Manufaktúra esetében egy uralkodó államnemzet keretein belül a székely identitásszimbólumokhoz kapcsolt gazdasági márkázás és a helyi termékfogyasztás miként válik jelentős társadalmi és politikai többlettartalommal telítetté.
A helyi Manufaktúrában gyártott termékeknek mind előállítása, mind jellemzője és kommunikációja a székely etnikai csoporthoz igazított. Megalkottak, kitaláltak egy sörfőzési hagyománykezdeményt, melyet történeti tényezőkkel alátámasztva beépítettek, összekapcsoltak a kisebbségi nemzetkoncepcióval. A globalizációs folyamat és a mobilitás mint a multikulturalizmus felé vezető út egyre inkább felélesztette az etnicitásnak és az identitásnak a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatokban való megmutatkozását. Ebben a növekvő nemzettudatban, az identitáspolitikák megerősödésének a folyamatában a Csíki Sör mint par excellence nemzeti termék politikai és gazdasági eszközként is funkcionál, egyszóval egyfajta patriotizmust jelenít meg. A kutatás célja a mindennapi beszédkultúrában, a mindennapok világában jelen lévő helyi, „lenti” beszédmód és tudás feltérképezése, a csíkszentsimoni közösség szempontjának megismerése.
Kulcsszavak: székely kisebbség, identitásdiskurzusok, etnikai marketing, hagyomány, Csíki Sör
Habár az egészségügyi nyelvi jogok kérdései kapcsán nyelvjogi aktivisták, civil értelmiségiek és politikai szereplők összefogásáról, beavatkozással kapcsolatos próbálkozásairól, máskor élénk közvitájáról olvashattunk az erdélyi sajtóban az elmúlt években (lásd például az „olaszteleki lány esetét”, illetve különféle törvénymódosításokat), egyelőre a téma nem kapott jelentős figyelmet a társadalomkutatók részéről. Jelen tanulmány az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés nyelvi akadályait vizsgálja két magyar többségű kisvárosban (Gyergyószentmiklós és Csíkszereda) és környékükön élő krónikus betegek körében. Azok a helyzetek kerülnek fókuszba, amikor a páciensek kezelésük egy részét állandó lakhelyüktől eltérő, román többségű városban lévő klinikán kapják meg. A 45 krónikus beteg személlyel készített interjú és azok elemzése során arra kerestem a választ, hogy a célpopuláció körében az ellátások igénybevétele során realizálódnak-e a nyelvi hozzáférési akadályok, és ha igen, akkor milyen formában, illetve milyen megküzdési stratégiákat aktiválnak. A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a nyelvi akadályok nem az interjúalanyok teljes betegútja során, hanem annak második szakaszában, a szakellátás területén jelentkeznek, epizódszerűen. Két orvos- és ellátásválasztási mintázathoz kétféle döntési variáns kapcsolódott a nyelvhasználat tekintetében. A megkérdezettek túlnyomó többsége passzív szerepet tölt be a következő ellátás nyelvének megválasztása során. Az interjúalanyok – alig néhány kivétellel – beszámolnak a nyelvi akadályok kapcsán megtapasztalt, főként anyagi és lelki megterhelést okozó hátrányokról vagy diszkriminációról, ugyanakkor a megküzdési stratégiák széles tárházáról is.
Kulcsszavak: nyelvi hozzáférési akadály, kétnyelvű egészségügyi kommunikáció, hátrány, diszkrimináció, megküzdési stratégiák