A tanulmány alapkérdése, hogy a nyugati modernitás évszázadai során hogyan változott a személyközierőszak jelentősége az intim szférában, és hogy e változások hogyan magyarázhatók. Elsősorban Norbert Elias főművére, a Civilizáció folyamatára, valamint fi gurációs szociológiájára támaszkodom. Bemutatom, hogy az utóbbi évtizedekben a történeti kriminológusok a gyilkosságok alakulásának hosszú távú vizsgálata alapján szinte teljes mértékben igazolták az erőszakkontrollal kapcsolatos eliasi téziseket. Elias plasztikusan és meggyőzően tárja föl e folyamat számos kulcselemét, ugyanakkor az intimszféra dzsender rendjének nem tulajdonít kellő jelentőséget. A pszichotörténelmi megközelítés szakirodalmára támaszkodva amellett érvelek, hogy a 17. századtól a családi élet centruma az atyai autoritástól az anyai gondoskodás, a kölcsönös érzelmek és a pszichológiai egymásra hangolódás felé tolódik el, és a házasság alapjává a romantikus szerelem ethosza válik. Következésképpen a női ágens hatalma növekszik, míg a maszkulin erőszakmonopólium kizárólagossága és magától értetődősége gyöngül. E folyamat részeként a férfi az intimszférában is kontrollálni köteles erőszakos impulzusait, vagyis olyan diszpozicionális elemeket kénytelen inkorporálni, amelyek a korábbi évezredek során a nőkhöz kötődtek. Tehát a társadalom valamennyi szférájának növekvő pszichologizációja és pacifi kációja nem függetleníthető az intimszféra dzsender-rendjének radikális átalakulásától.Kulcsszavak: civilizáció folyamata, erőszakkontroll, gyilkosságok, intim szféra, dzsenderrend, pacifikáció, pszichologizáció, női ágens

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Írásom egy nagyobb munka kezdeti fázisának terméke. Célom, hogy cáfoljam Pierre Bourdieu Férfiuralom című könyvének fő állítását, miszerint „a körülmények szembeszökő változása elfedi a viszonylatok folytonosságát”, vagyis azt a tényt, hogy az elmúlt ezer évben a férfi és a nő közötti „különbség struktúrája változatlan maradt.” Tézisem, hogy a nyugati világban a férfiuralom kikristályosodott mintázatai számottevően átalakultak az elmúlt bő fél évezredben. Amellett kívánok érvelni, hogy a középkortól a 20. századig terjedő időszakban a hegemón maszkulin diszpozícióknak a társadalmi átrendeződésekkel szorosan összefüggő, jól beazonosítható, egymásra épülő relacionális rendszere alakult ki, amelyek egyre összetettebb alakzatokat hoztak létre. Először az egész vállalkozásom szempontjából meghatározó elméleti referenciák főbb elemeit foglalom össze, majd a középkori hegemón beállítódási forma, a lovagi maszkulinitás strukturálisan meghatározott főbb elemeit vázolom föl. Végül a páros harcok példája segítségével a maszkulin diszpozíciók hosszú távú átalakulásának dinamikáját igyekszem szemléltetni.

Kulcsszavak: hegemón maszkulinitás, longue durée, erőszakkontroll, lovagi habitus, archaikus libido dominandi, Elias, Connell, Bourdieu

A tanulmány teljes szövege (pdf)

E szöveg folytatása a korábban az Erdélyi Társadalomban és máshol megjelent tanulmányaimnak, melyeknek tárgya a nyugati férfibeállítódások hosszú távú átalakulásának vizsgálata. Először a lovagi és a klerikus maszkulinitás szembenállásával foglalkozom, bemutatva, hogy a hegemón lovagi minta részleges diszpozíciódrill, míg az ellenhegemón klerikus minta totális diszpozíciódrill révén kerül bevésésre. Majd – a rablólovag és a lovag közötti oppozícióra koncentrálva – tágítani igyekszem a hegemón maszkulinitás diszpozicionális univerzumát, hangsúlyozva, hogy a beállítódások folyamatosan változnak, és az archaikus habitusmagra relacionálisan kondicionált beállítódásrétegek rakódnak. Ezt követően az ellenhegemón maszkulinitás diszpozicionális univerzumát, vagyis a klerikus létformán belül distinkciókat és alvariációkat igyekszem megragadni a pap és a szerzetes, valamint az egyes szerzetesrendek közötti különbségeket vizsgálva. Végül amellett érvelek, hogy a lovagi és a papi férfiasság közötti határok nem húzhatók meg egyértelműen, hiszen e két határeseti típus között számos bizonytalan kontúrú figuráció létezik; vagyis a középkor végére hibrid maszkulin habitusok jönnek létre.

Kulcsszavak: középkor, hegemón és ellenhegemón maszkulinitások, lovag, klerikus, pap, szerzetes, hibrid habitus

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az Erdélyi Társadalom előző számaiban megjelent szövegek folytatásaként ezúttal a középkori városban kikristályosodott maszkulinitásmintázatokat állítom érdeklődésem fókuszába. Az urbánus maszkulinitás par excellence képviselőit a céhes szervezetekbe tömörült polgárokban találom meg. Az első alfejezetben bevezetem a sűrű város fogalmát, amellyel vizsgálódásom színterét, ezt a rendkívül komplex társadalmi közeget kívánom jelölni, majd néhány egymással összefüggő globális és makrostrukturális tényezőre vezetem vissza a középkori városok létrejöttét. A második alfejezetben a céhekkel, vagyis a kereskedők és kézműves mesteremberek eskü révén szentesített, a tagok közös érdekeit képviselni hivatott közösségeivel kapcsolatos legfontosabb ismereteket igyekszem összefoglalni. A harmadik alfejezetben az urbánus maszkulinitás, valamint a lovagi és klerikus maszkulinitás közötti hasonlóságokat és különbségeket vázolom föl. Amellett érvelek, hogy a városi ember habitusa és praxisa közelebb áll a klerikushoz, mint a lovaghoz, mivel az urbánus maszkulinitást inkorporáló kereskedők, mesteremberek és kézművesek elfojtják erőszakos késztetettségeiket, és a racionális és szakszerű munkafolyamat fegyelmezett kivitelezése köré szervezik életüket. A negyedik alfejezetben kifejtem, hogy a klerikus maszkulinitás elterjedése a sűrű város strukturális föltételei által közvetített habitustranszferként értelmezhető. Ezt követően a habitusok három formáját különböztetem meg: a lovag szituacionálisan kondicionált plurális habitussal, a klerikus strukturálisan kondicionált homogén habitussal, a városi polgár pedig relacionálisan kondicionált homogén habitussal rendelkezik.

Kulcsszavak: középkor, maszkulinitások, város, céhek, habitusok

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A jelen szöveg folytatása az Erdélyi Társadalomban korábban megjelent tanulmányaimnak, melyekben a nyugati férfibeállítódások hosszútávú átalakulását vizsgálom. A racionalitás-fogalom középpontba állítása révén amellett érvelek, hogy – a középkorral szemben, amikor a három fő rend tagjai (klerikusok, lovagok és parasztok) még az általuk betöltött társadalmi funkciók alapján különülnek el egymástól – az 1300–1600 közötti periódusban egy fokozatokból építkező, státuszok  alapján tagolt társadalomszerkezeti modell alakul ki. A korábban tárgyalt maszkulinitásformák mellett a reneszánsz maszkulinitás két alaptípusát különböztetem meg: a hegemón maszkulin mintát képviselő udvaroncét, akinek tevékenységei a hatalmi szférán belüli szimbolikus státusz- és presztízsharcok megnyerését célozzák, illetve e hegemón mintát közvetítő humanista szakértelmiségiét, akinek tevékenységei szellemi reprezentációk (vagyis műalkotások) létrehozására, illetve a természeti összefüggések szisztematikus megismerésére (vagyis a tudomány művelésére) irányulnak. Az elit a királyi és fejedelmi udvarokban és az adminisztratív központokban összpontosul. Ebben a periódusban kezdenek kialakulni a bourdieu-i értelemben vett társadalmi mezők, amelyekben az egyes pozícióka fölhalmozott racionális szaktudás alapján intézményesülnek.

Kulcsszavak: reneszánsz, város, udvari ember, humanista szakértelmiségi, társadalmi mező, hegemón maszkulinitás

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az Erdély Társadalom korábbi számaiban megjelent szövegek folytatásaként a jelen fejezetben az ún. „katonai forradalom” révén kikristályosodó kora újkori maszkulin habitusokkal foglalkozom. Először összefoglalom a hadtörténészek főbb állításait a kora újkori katonai forradalommal kapcsolatban. Eszerint a 16. században, a gyalogsági forradalom részeként a nemesekből katonatisztek lesznek, a lovagiasság pedig lovassággá alakul; a fizikai erő, a bátorság, a kockázatvállalás helyébe pedig az önfegyelem, a hidegvér és a golyózápor alatti helytállás követelményei lépnek. Ezt követően azt igyekszem bizonyítani, hogy a katonai forradalom akkor érthető meg kellő mélységében, ha figyelembe vesszük a habitustranszfer jelenségét, vagyis a beállítódásmintázatok különböző erőterekben megvalósuló objektív összehangoltságát. Tézisem szerint a habitustranszfer vizsgálatakor a maszkulin habitust a dzsenderdimenzió egyik meghatározó, strukturált strukturáló struktúrájaként kell beillesztenünk a társadalomtudományokban használt változók sorába. Végül az „interdependenciaszövevény” közvetítésével kialakuló habitustranszfer következményeivel foglalkozom. E folyamat során nagyobb lesz a világ, és növekszik a férfi ak tevékenykedésének területi és társadalmi rádiusza. Vagyis az archaikus libido dominandi késztetéseire ráépülnek a terjeszkedő diszpozicionális mintázatok.

Kulcsszavak: katonai forradalom, maszkulinitások, kora újkor, Európa, önfegyelem, habitustranszfer, interdependencia-szövevény, expanzív diszpozíciók

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az Erdélyi Társadalomban közölt korábbi fejezetekben a középkortól a 16. századig terjedő időszakban vizsgáltam a nyugati maszkulinitások átalakulásának folyamatát. A jelen fejezet célja, hogy alátámassza Norbert Elias ama tézisét, miszerint a kora újkorban egy új, pszichológiai szemléletmódon alapuló társadalmi integrációs forma jön létre. Az első alfejezetben azt vázolom föl, hogy hogyan és milyen belső és külső társadalmi kényszereknek köszönhetően születik meg a nyugati típusú kapitalizmus első, páratlanul sikeres állama. A második alfejezetben előbb röviden összehasonlítom a középkori sűrű város és a holland aranykor városának főbb sajátosságait, majd a korszak egyik jellegzetes foglalkozási csoportjának, a festő céhbe tömörült mesterembereknek a tevékenységét vizsgálom. Végül összefoglalom, hogyan változtak a középkor és a 17. század között a hegemón maszkulinitás diszpozicionális mintázatai, majd rámutatok arra, hogy a holland aranykorban egy új, plurális hegemón maszkulin habitus kristályosodik ki.

Kulcsszavak: Holland Köztársaság, plurális maszkulin habitus, 17. század, festők, városok

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Ez a cikk egy projekt részét képezi, amelynek célja egy könyv írása a nyugati férfiasság hosszú távú átalakulásáról. Célja a történeti elemzések alapjául szolgáló legfontosabb elméleti referenciák felvázolása és kritikai kontextusba helyezése. Először Pierre Bourdieu férfias dominanciájának központi kijelentéseit mutatják be, majd a francia szociológus tézisét, nevezetesen azt, hogy „a nemek közötti rés struktúráját fenn kell tartani”. Ezután annak érdekében, hogy Norbert Elias civilizációs folyamatát a férfiakról és a férfiasságokról szóló történelmi tanulmányok alapszövegeként pozicionáljuk, a német szociológus munkáját kritikus vizsgálatnak vetjük alá. Végül Raewyn Connell fogalmi keretét vázolja kritikai szempontból. Bourdieu nyomán a férfiasságokat a társadalmi gyakorlatban kristályosodott szokásoknak szánták. Bourdieuval ellentétben azonban arra utalnak, hogy a habitusnak különböző rétegei vannak, és amint azt Norbert Elias állítja, ezek a rétegek hosszú távon kristályosodtak az európai civilizációs folyamat részeként. Connell nyomán ezt a hosszú távú történelmi átalakulást úgy értelmezik, mint a hegemón és a nem hegemonikus férfias diszpozíciók kölcsönhatása. Végül azt a következtetést vonhatjuk le, hogy e három szerző között erőteljes hasonlóság mutatkozik, elsősorban viszonylagos gondolkodásuk és a kvalitatív kutatási orientáció miatt.

Kulcsszavak: történelem, Nyugat, habitus, civilizációs folyamat, hegemóniák és ellenhegemonikus férfiasságok, Pierre Bourdieu, Norbert Elias, Raewyn Connell

A tanulmány teljes szövege (pdf)

E tanulmány célja, hogy fölvázolja egy olyan habituselmélet alapjait, mely alkalmas a változó és plurális diszpozíciók megragadására. Először összefoglalom az általam egységes habituselméletnek nevezett bourdieu-i megközelítés főbb elemeit, majd a játszmaérzék és a zenei érzék példái révénmegkísérlem érzékletessé tenni az elmélet főbb állításait. Utána néhány példa segítségével bemutatom, hogy a bourdieu-i szociológia alapvetően problémamentesnek tételezi a habitus elsajátításának folyamatát. A következő két alfejezetben előbb azt igyekszem bizonyítani, hogy Bourdieu néhány időskori munkájában csíraállapotban megtalálhatók azok a gondolatok, amelyek révén fölvázolhatók a habitusfogalom differenciálásának alapelvei. Végül igyekszem rámutatni Bourdieu érvelésének néhány hiányosságára és ellentmondására.

Kulcsszavak: Bourdieu; habituselmélet; diszpozíciók; transzformáció

A tanulmány teljes szövege (pdf)