A jelen szöveg folytatása az Erdélyi Társadalomban korábban megjelent tanulmányaimnak, melyekben a nyugati férfibeállítódások hosszútávú átalakulását vizsgálom. A racionalitás-fogalom középpontba állítása révén amellett érvelek, hogy – a középkorral szemben, amikor a három fő rend tagjai (klerikusok, lovagok és parasztok) még az általuk betöltött társadalmi funkciók alapján különülnek el egymástól – az 1300–1600 közötti periódusban egy fokozatokból építkező, státuszok  alapján tagolt társadalomszerkezeti modell alakul ki. A korábban tárgyalt maszkulinitásformák mellett a reneszánsz maszkulinitás két alaptípusát különböztetem meg: a hegemón maszkulin mintát képviselő udvaroncét, akinek tevékenységei a hatalmi szférán belüli szimbolikus státusz- és presztízsharcok megnyerését célozzák, illetve e hegemón mintát közvetítő humanista szakértelmiségiét, akinek tevékenységei szellemi reprezentációk (vagyis műalkotások) létrehozására, illetve a természeti összefüggések szisztematikus megismerésére (vagyis a tudomány művelésére) irányulnak. Az elit a királyi és fejedelmi udvarokban és az adminisztratív központokban összpontosul. Ebben a periódusban kezdenek kialakulni a bourdieu-i értelemben vett társadalmi mezők, amelyekben az egyes pozícióka fölhalmozott racionális szaktudás alapján intézményesülnek.

Kulcsszavak: reneszánsz, város, udvari ember, humanista szakértelmiségi, társadalmi mező, hegemón maszkulinitás

A tanulmány teljes szövege (pdf)