A legutóbbi Ifjúság 2004 évi vizsgálat megerősíti, hogy Magyarországon a 90-es évektől ment végbe az az ifjúsági korszakváltás, amely a fejlett nyugati országokban az 50-es évek végén, 60-as években indult meg, és a nyolcvanas évekre befejeződött. Az ifjúsági korszakváltás jellemzője az oktatási expanzió – az, hogy a fiatalok egyre szélesebb csoportja egyre nagyobb számban kerül be a közép- és felsőoktatásba.
Mint ismeretes, a túlnépesedés és az ezzel szoros összefüggésben kutatott időszaki migráció nem egy munkának képezte fókuszát, azonban e munkák rendre megkerülték nem csak a szorosabb értelemben vett falut, hanem annak szűkebb földrajzi környezetét is. Ugyancsak kutatott téma napjainkban a társadalmi szerkezet átalakulása, az életstratégiák megváltozása a székely falvakban, azonban Farkaslaka szintjén ezeket a problémákat sem vizsgálta még senki. A megnevezett megközelítési szempontok mellett a székelyföldi makrotársadalmi problémák mikroszintű kivetítésével párhuzamosan kérdéseink főleg a faluban egyre hangsúlyosabban jelentkező jelenségre, a vállalkozói kultúrára irányulnak. A vállalkozói kultúra és megjelenésének kérdésköre a szerzők (néprajz szakos kutatók, a kolozsvári BBTE MA hallgatói) értelmezése szerint a falu közelmúltjának és jelenének egyik legfontosabb jelensége, megragadásával és feltárásával egy lokális társadalom képét szándékozták felvázolni. A figyelem központjában: a szénégetők.
A szerzők – társadalomföldrajz szakos kolozsvári egyetemi oktatók – elemzésük során arra a következtetésre jutottak, hogy az erdélyi szórvány- vagy félszórvány magyarság arányainak és létszámának problémakörét árnyaltabban kell kezelni. Egyértelmű, hogy a szocialista iparosodás és falu-város migráció etnikai vesztesei az első világháború előtt még jórészt magyar többségű városok – 1956-ban még Kolozsvár, Bánffyhunyad, Nagyvárad stb. magyar többségűek, 2002-ben már csak Nagyszalonta és Érmihályfalva. Az eddigi etnikai kutatások figyelmét elkerülte az a tény, hogy létezik egy olyan községcsoportot, ahol a változások a magyarok arányainak kedvező módon zajlottak le. Erre a tényállásra a megfogalmazandó településstratégiáknak is építeniük kell. A vidéki magyarság etnikai térszerkezetének homogenizálása elsősorban a városi peremközségekben és az erőteljesen iparosított községekben ment át jelentésváltozásokon, de a hagyományos magyar etnikai szigeteken (Kalotaszeg, Mezőség) lehatárolhatunk egy olyan község csoportot, ahol a magyarok aránya erősödött.
A szellemi munkaerőpiac túltelítettsége, a felsőoktatás túlnépesedése, a háborús és az azt követő konjunktúra ekkortájt egész Európa-szerte megfigyelhető, mint ahogy az is, hogy a mennyiségi túlfejlődés a felsőoktatás és a diploma által elvileg megnyíló munkapiacok minőségi romlását vonta maga után. Akár kisebbségi, akár többségi helyzetben, románok és magyarok viszont hajlamosak voltak egyaránt egymást okolni ezért az általános jelenségért...
A következő tanulmány szerzője történész, politológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója.
Ebből a tanulmányból a 2001-es Bálványosi/Tusnádi/„Tusványosi" Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevői körében végzett adatfelvétel néhány eredményét ismerhetjük meg, egyes összefüggések vizsgálata, illetve azok értelmezése révén. A szerzők szociológusok, a BBTE munkatársai.