A tanulmány egy olyan északkelet-magyarországi településsel, Kispaláddal foglalkozik, ahol a magyar és roma etnikai közösségek több generáció viszonylatában létrejött, aszimmetrikusan integrált együttélési közösséget alkotnak. A kutatás célja azoknak a mikroszintű mechanizmusoknak – hétköznapi beszédszituációknak, rutinszerű cselekvéseknek és intézményes gyakorlatoknak – az antropológiai vizsgálata, amelyek az aszimmetrikus etnikumközi helyzetekben csökkentik az etnikai együttélést tartósan destabilizáló gazdasági, társadalmi, hatalmi egyenlőtlenségeket. A tanulmány a faluban található vallási intézmények – a roma neoprotestáns kisegyház, valamint a magyarok által dominált református felekezet – funkcionális szerepét elemzi behatóbban. Ennek kapcsán arra keresi a választ, hogy a lokális együttélésben érdekelt etnikai közösségek tagjai a vallási intézmények, valamint különféle rituális (ünnepi) gyakorlatok segítségével hogyan szabályozzák, befolyásolják vagy éppen alakítják át az etnikai csoporton belüli és az azok közötti gazdasági, társadalmi, hatalmi egyenlőtlenségeket.

Kulcsszavak: hatalom, etnicitás, interetnikus kapcsolat, egyenlőtlenségek, aszimmetrikus integráció, etnikai egyensúlyi helyzet

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Magyarországon az ezredfordulóra állandósult a vidéki szegénység, a falusi fiatalok munkanélküliségi rátája kiugróan megnőtt, majd ezen a magas szinten rögzült, és beindult a vidéki szegénység bővített újratermelődése. Különösen figyelemre méltó magyar jelenség, hogy amíg a nyugat-európai országokban a szegénység a nagyvárosokban koncentrálódik, Magyarországon ez inkább falusi jelenség. A „településkomfort” ezeken a településeken a lakásokat, az intézményeket és a kereskedelmi létesítményeket tekintve is egyaránt lényegesen az országos átlag alatt marad. Az ellehetetlenült kistelepülésekről a mozgósítható erőforrásokkal rendelkezők elköltöztek, így a szelektív migráció következtében ezeknek a településeknek az etnikai és szociális összetétele is homogenizálódott. A lakóhelyi szegregáció és a szegénység magas szintje miatt a hátrányos helyzetű aprófalvakban élő emberek számára a többségi társadalomtól eltérő erőforrástípusok állnak rendelkezésre. Az ilyen települések adottságai már eleve hátrányt jelentenek a helyi lakosság számára, ezek a hátrányok azonban más életszervezési lehetőségeket kényszerítenek férfiakra és nőkre.

A tanulmány egy magyar–román határ mentén fekvő, 350 fős zsákfaluban végzett átfogó szociológiai kutatómunka részeredményein keresztül mutatja be a fiatal nők életkezdési esélyeit, elsősorban párkapcsolati lehetőségeit és munkaerőpiaci helyzetét. Alapvető kutatási kérdésünk, hogy egy bezáródó és elszigetelődő rurális társadalmi térben a fiatal nők életkezdési, párválasztási, gyermekvállalási és munkaerőpiaci döntéseit milyen tényezők befolyásolják, és ezek milyen mechanizmusokon keresztül örökítik tovább a szegénységet és a kirekesztettségben élést a vizsgált településen.

Kulcsszavak: társadalmi kirekesztődés, fiatal nők, területi egyenlőtlenségek, területi szegregáció, kis falvak

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A 21. század elején vajon milyen lehet 20-30 év körüli fiatalként élni egy román–magyar határhoz közeli, kb. 2000 fős magyar településen? Hogyan jelenik meg vidék és város viszonya a helyi fiatalok elbeszélésében? Milyen vidék- és városképek uralják történeteiket? A mindennapok vajon hogyan képeződnek le a térhasználatban? Milyen összefüggések figyelhetők meg a térhasználatra és térbeélésre vonatkozó társadalmi gyakorlatokban vidék és város között?

Mindezeknek a kérdéseknek a tanulmányozása megerősítette bennünk azt, hogy a 21. század elején a magyar kulturális antropológiában és néprajztudományban is érdemes újragondolni vidék és város viszonyát, újraértelmezni a kettő kapcsolatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy módszertani szempontból is érdemes átgondolni napjaink lokális társadalmának kutatását. Megállapításaink egyaránt épülnek a témába vágó nemzetközi és magyar szakirodalomban – elsősorban a kortárs kulturális antropológiában és a néprajzban, illetve részben a vidékszociológiában – ismert elméleti és módszertani alapokra, valamint a 2012–2014-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon végzett etnográfiai terepmunka tapasztalataira.

A 21. század elején kortárs társadalmunk rendkívül komplex, ami érvényes vidék és város viszonyára is, ennél fogva célszerű lehet az etnográfiai kutatás látószögét, ha tetszik, terét, kitágítani. Azaz érdemes lehet a lokális életvilágot és a helyiek által rendszeresen használt színtereket – beleértve akár a városi és egyéb közeli falusi, akár az online világokat is – együtt vizsgálni és értelmezni. Munkánk egy ennek megvalósítására tett kísérlet, ami a kritikai antropológia gyakorlatához kapcsolódva egyaránt tartalmazza a tanulságokat és a hiányosságokat, hiszen egyetlen kísérlet sem lehet mentes ezektől.

Kulcsszavak: vidék és város, reprezentáció, térhasználat, kritikai antropológia, terepmunka, több színterű etnográfia

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Tanulmányomban egy magyarországi aprófalut mutatok be, amelynek története leírható migrációk soraként, ugyanakkor egy jómódú, polgárosult falu tündökléseként és hanyatlásaként is. Kisfalu magyar lakossága az 1700-as évekre megcsappant, ezért 1720–1721-ben németeket telepítettek be. Ezután a falu gyors fejlődésnek indult, és a környék legkorábban polgárosult falujává lett. A 2. világháború után itt is megtörtént a német nemzetiségű lakosság erőszakos kitelepítése, helyükre Felvidékről, de főleg Békésből érkeztek új telepesek. A falu a 20. század végére rohamos hanyatlásnak indult mind demográfiai, mind gazdasági értelemben, jelenleg egy zsákfalu jellemző tulajdonságaival bír, lakosságának egy része a gazdasági és társadalmi depriváció jegyeit mutatja.

Új betelepedési hullám az 1990-es években indult meg, az első ilyen hullámot a várostól való elidegenedés és a vidéki életre vágyódás nosztalgiája motiválta. A 2000-es években beköltözött pár ökogazdálkodással foglalkozó család, néhány külföldi, és ekkor alakult meg a hazai ökofalumozgalomba tartozó fiatalok közössége is, akik aztán több beköltözőt vonzottak maguk után. A 2010-es évektől további újabb, sokszínű motivációval bíró családok költöztek a településre.

A városból falura költözőkkel foglalkozó szakirodalom számára nem ismeretlen, hogy a városi kiköltözők egy markáns csoportja a közösségi élet vágyával érkezik a vidéki településekre, és ennek megfelelően aktív közösségteremtő tevékenységbe kezd. Gyakori, hogy értékrendjükben erőteljesen van jelen a premodern értékek és az autenticitás iránti igény, amely a közösségi élet retradicionalizálásában és a hagyományok újraértelmezésében is megmutatkozik. Kisfaluban is igaz, hogy mivel a közösségi és civil élet irányítóivá elsősorban a beköltözők válnak, az ő igényeik és értékválasztásuk nagyban meghatározza a helyi közösségi és kulturális életet. Így válik egyre hangsúlyosabbá a természetvédelem, a
hagyományokra építő kulturális tevékenységek, az ökogazdálkodás, és így alakul át a lokális identitás.

Tanulmányomban azt vizsgálom, hogy miként hatott a migráció Kisfalu társadalmi struktúrájára, társadalmi és gazdasági életére; milyen vidékelképzelések és ehhez kapcsolódó ideológiák működnek a faluban, és ezek miként hatnak a fejlesztési törekvésekre és a falu életére.

Kulcsszavak: város–falu-migráció, aprófalu, településfejlesztés, ökológiai életreform, versengő ideológiák

A tanulmány teljes szövege (pdf)