Magyarországon az ezredfordulóra állandósult a vidéki szegénység, a falusi fiatalok munkanélküliségi rátája kiugróan megnőtt, majd ezen a magas szinten rögzült, és beindult a vidéki szegénység bővített újratermelődése. Különösen figyelemre méltó magyar jelenség, hogy amíg a nyugat-európai országokban a szegénység a nagyvárosokban koncentrálódik, Magyarországon ez inkább falusi jelenség. A „településkomfort” ezeken a településeken a lakásokat, az intézményeket és a kereskedelmi létesítményeket tekintve is egyaránt lényegesen az országos átlag alatt marad. Az ellehetetlenült kistelepülésekről a mozgósítható erőforrásokkal rendelkezők elköltöztek, így a szelektív migráció következtében ezeknek a településeknek az etnikai és szociális összetétele is homogenizálódott. A lakóhelyi szegregáció és a szegénység magas szintje miatt a hátrányos helyzetű aprófalvakban élő emberek számára a többségi társadalomtól eltérő erőforrástípusok állnak rendelkezésre. Az ilyen települések adottságai már eleve hátrányt jelentenek a helyi lakosság számára, ezek a hátrányok azonban más életszervezési lehetőségeket kényszerítenek férfiakra és nőkre.
A tanulmány egy magyar–román határ mentén fekvő, 350 fős zsákfaluban végzett átfogó szociológiai kutatómunka részeredményein keresztül mutatja be a fiatal nők életkezdési esélyeit, elsősorban párkapcsolati lehetőségeit és munkaerőpiaci helyzetét. Alapvető kutatási kérdésünk, hogy egy bezáródó és elszigetelődő rurális társadalmi térben a fiatal nők életkezdési, párválasztási, gyermekvállalási és munkaerőpiaci döntéseit milyen tényezők befolyásolják, és ezek milyen mechanizmusokon keresztül örökítik tovább a szegénységet és a kirekesztettségben élést a vizsgált településen.
Kulcsszavak: társadalmi kirekesztődés, fiatal nők, területi egyenlőtlenségek, területi szegregáció, kis falvak
