Az identitás két kardinális aspektusa a személyes és a szociális identitás. Előbbi az én folytonosságára, szervezettségére helyezi a hangsúlyt, utóbbi az egyén csoportazonosulásaiból indul ki. Szociális identitás lehet egy nemhez, kultúrához, nemzethez, etnikumhoz való tartozás kognitív és érzelmi viszonyulása, vagyis az adott csoport értékeinek, normáinak, ideológiájának az interpretációja. Fontos komponens még az azonosulás, önazonosság teljességéhez – az identitás alapelvek központi eleme – az önbecsülés érzése, mely más csoportokkal való összehasonlításban realizálódik.

Magyarországon a romák napjainkban is előítéletnek és diszkriminációnak vannak kitéve, ezért a saját közösségbe való fordulás, a kultúra és hagyományok fennmaradása, azoknak mély tisztelete fontos a számukra. Ugyanakkor, ha valaki valamilyen formában kikerül ebből a közegből – másik városba költözik, továbbtanul –, vagy egy olyan tapasztalati tudás birtokába kerül, ami által kénytelen megkérdőjelezni a szocializáció során elsajátított csoportnormákat, kirekesztődhet.

Kutatásunkban Baranya megyében magukat romának valló (N = 29, férfi = 14, átlagéletkor = 29,3 SD = 11,3; nő = 15, átlagéletkor = 33, SD = 16,5) középiskolás, egyetemista, dolgozó és szegregált településen élő romákkal beszélgettünk fókuszcsoportos módszerrel házasságról, nemi szerepekről, továbbtanulásról, előítéletről, vallásról és további különböző felmerülő értékekről. A vizsgálatból kiderült, hogy sok roma fiatalnak egyes értékekhez, tradíciókhoz már más viszonyulása van szüleikhez, nagyszüleikhez képest, ami a fent kifejtett elméleti koncepciók ismeretében – és a serdülő, fiatal felnőtt identitáskeresés fázisában és alapvető krízisében – igen nagy veszélyt, identitásválságot és gyökérvesztést vonhat maga után. Ezek a fiatalok etnikai identitásuk miatt a többségi társadalom felől diszkriminációra, megváltozott normáik, értékeik, gondolkodásuk miatt pedig saját közösségükkel, családjukkal kapcsolatban azonosulási nehézségekre számíthatnak.

Kulcsszavak: identitás; romaság; értékek; kirekesztődés; előítélet

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Magyarországon évtizedek óta a csökkenő termékenység, a gyermekszám visszaesése figyelhető meg az országos adatok segítségével, ugyanakkor ez a tendencia nem egységesen érvényes. A korábbi kutatások egy része a különböző képzettségű emberek családalapítását összehasonlítva emeli ki a felsőfokú és a legfeljebb alapfokú végzettségűek közötti eltéréseket, míg mások azt hangsúlyozzák, hogy a lakóhely adottságai is befolyásolhatják a gyermekvállalás különbözőségeit. A tanulmány egy interjús kutatás eredményeinek felhasználásával mutatja be egy elszegényedett, elszigetelődött aprófaluban jellemző gyermekvállalási mintákat, kialakulásuk és fennmaradásuk okait és következményeit.

A településen élő fiatalok körében az első gyermekvállalás jóval korábbi életkorban jellemző az országos átlaghoz képest. A nők 15 és 20 éves koruk között, míg a férfiak 16 és 23 éves koruk között váltak szülővé. A párkapcsolat iránti igényük korai életkorban megjelent, de ezzel párhuzamosan nem
kezdődött el a szülővé válás vágya. Az első gyermekvállalás az esetek túlnyomó többségében nem tudatos döntés eredménye. Sokkal inkább az információk hiánya és/vagy a fogamzásgátlási eszközök elérhetetlensége miatt nem valósulhatott meg a családtervezés.

Kulcsszavak: családalapítás, gyermekvállalás, nemi szerepek, elszegényedett falu, területi szegregáció

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az intézményi bántalmazás fogalmára összpontosító jelen tanulmány az interperszonális, programszerű és a rendszerszintű erőszakot vizsgálja olyan felnőttek beszámolói alapján, akik a gyerekkorukat vagy gyerekkoruk egy részét a gyermekvédelmi rendszerben töltötték. Az általunk bemutatott kutatás a Támasz a Gyermekkori Erőszak Felnőtt Áldozatainak (Support for Adult Survivors of Child Abuse, SASCA) projekt keretében készült, melynek fő célkitűzése a felnőtt túlélők gyermekkori tapasztalatainak, valamint jelenlegi nehézségeinek megismerése. Negyvenöt egyéni interjút és egy csoportos (négy személy részvételével zajló) interjút készítettünk, összesen negyvennyolc, romániai gyermekvédelmi intézményekből kikerült személlyel. A gyerekotthoni körülményekkel kapcsolatban az interjúk egyértelműen tanúsítják, hogy az utóbbi tizenöt évben a nagy intézményekre jellemző körülményekhez képest jelentős változások történtek, ami a gyerekek ruházkodását, élelmezését, intimitását,a szobák berendezését stb. illeti. Sajnálatos módon azonban a gondozás minősége, a felnőttek és gyerekek közötti kapcsolatok nem változtak meg automatikusan a strukturális változásokkal egy időben, jóllehet a személyzet és a gondozott gyerekek aránya jelentősen javult. Noha a mintavételi módszereknek tulajdoníthatóan az eredményeink nem terjeszthetők ki a teljes gyermekvédelmi rendszerre, az interjúk elemzése során több száz oldalt kitevő anyag tárult fel az interjúalanyok által a gyermekvédelmi intézményekben elszenvedett traumákról: fizikai és szexuális erőszak, súlyos érzelmi bántalmazás és elhanyagolás, kötődés hiánya, uniformizálódást erőltető attitűdök, személytelen bánásmód, a személyzet fluktuációja, stabilitás hiánya, stigmatizáció. A legtöbb beszámoló egyértelművé
tette, hogy ahelyett, hogy a szeparáció vagy veszteség okozta szindrómákat és/vagy a családban elszenvedett traumákat gyógyították volna, a gyerekotthonok olyan helyeknek bizonyultak, ahol újabb traumák érték a gyerekeket. Az intézményben való nevelkedés káros hatásai egyértelműen az ártalmak csökkentését célzó beavatkozásokat igényelnek, az intézmények átszervezését (ameddig ezek még léteznek), kompenzációs jellegű, illetve támogató szolgáltatásokat rövid és hosszú távon.

Kulcsszavak: intézményi bántalmazás; gyermekvédelemi intézet; intézményi változások; következmények; túlélők perspektívája

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmányban olyan innovatív, családmegtartó, komplex módszertanra épülő, bűnmegelőzést célzó szolgáltatások megvalósításáról és azok eredményeiről írunk, melyeket elsőként fejlesztettek ki és valósítottak meg Magyarország különböző pontjain (Szekszárd, Budapest, Szombathely, Miskolc) működő család- és gyermekjóléti központok szakemberei, valamint javítóintézetben (Rákospalota) dolgozók. A bűnelkövetési szempontból veszélyeztetett vagy abban érintett gyermekek és szüleik számára olyan speciális szülői kompetenciafejlesztő program kidolgozása és megvalósítása volt a cél, ami a gyermek bűnelkövetésével összefüggésbe hozható, hiányzó vagy gyenge kompetenciák pótlása vagy erősítése által jelentősen csökkenti a bűnelkövetésben érintett gyermekek esetében a bűnismétlés, a családban nevelkedő, még bűncselekményt el nem követő gyermekek esetében a bűncselekmény elkövetésének kockázatát, illetve hozzájárul a gyermekek számára megfelelő szülői magatartásminták átadásához. A modellprogramokban részt vevő családokban a szülői kompetencia és a gyermeki reziliencia mérésével vizsgáltuk a programok eredményességét, valamint interjúkat készítettünk a célcsoporti tagokkal és a szakemberekkel a tapasztalatok mélyebb megismerése érdekében. Jelen tanulmányban a modellprogramok rövid bemutatását követően a kutatás főbb eredményei mentén ismertetjük a gyermekvédelmi innovációk szakmai munkában vállalt szerepét.

Kulcsszavak: gyermekjóléti és gyermekvédelmi innovációk; gyermeki reziliencia; szülői kompetenciafejlesztés

A tanulmány teljes szövege (pdf)