„Aki nem bújik be az oroszlán barlangjába, az nem szerezhet oroszlánkölyköt" (japán közmondás)

Egyre többet beszélünk a fiatalok digitális világáról, az internet adta lehetőségek és kockázatok jelenlétéről a virtuális világban. Jelen tanulmányban a romániai fiatalok ártalmas tartalmaknak nevezett információkkal való találkozásukat vizsgáljuk, valamint azt, hogy a 9-16 éves fiataljaink hogyan élik meg ezeket az élményeket. Befolyásolja őket? Ha igen, mi tesznek? Hogyan küzdenek meg a negatív élményekkel? Milyen tényezők befolyásolják az online negatív tapasztalatok feldolgozását? Mennyire reziliensek a fiataljaink? Tanulmányunk az EU Kids Online (www.eukidsonline.com) 25 országban zajlott nemzetközi kutatás romániai adatainak feldolgozásán alapszik és a romániai fiatalok tapasztalatait mutatja be a virtuális világban tapasztalt kockázatokról és sérülésekről. Az eredmények, a többi európai ország általános tapasztalatához hasonlóan azt támasztják alá, hogy az online kockázatokkal való találkozás nem minden esetben károsítja a fiatalok fejlődését. Ugyanakkor az európai összehasonlító adatok tükrében a romániai fiatalok közül kevesebben nyilvanithatóak ellenállóknak (a 11-16 éves kategóriában nálunk 65 % tekinthető reziliensnek, míg az európai átlag 76%, a 9-10 éves gyerekek körében, nálunk 54 %, miközben az európai átlag 61 százalék).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az idősgondozók és szociális munkások mint segítő szakemberek fokozottan veszélyeztetettek a kiégési szindróma, a krónikus munkahelyi stressz és a vele való sikertelen megküzdés következtében kialakuló érzelmi, fizikai kimerültség, az elszemélytelenedés és cinizmus, valamint a csökkenő teljesítmény (Maslach, 2003) tekintetében. Kutatásunk során ezt a foglalkozási csoportot céloztuk meg. A tanulmány, amely az első szerző, HR szakos hallgató 2015-ben védett szakdolgozatán alapszik, egy nemzetközi nonprofit szervezet Bihar megyei, idősgondozásra szakosodott munkacsoportot vizsgál1 a kiégés jelenléte, illetve ennek kialakulási kockázatának szempontjából.

A vizsgálatban az összesen 37 személyből álló munkacsapat 34 tagja vett részt. A kutatást két szakaszban valósítottuk meg. Első lépésként egy kérdőíves felmérést végeztünk, amely a kiégés, önbecsülés, stresszel való megküzdési mechanizmusok, munkahelyi szorongás, élettel való elégedettség és munkamánia jellemzőit térképezi fel a vizsgált populációnál. Ezt követte egy félstrukturált interjú technikájával végzett interjúsorozat amelyben a szervezet 5 alkalmazottja vett részt.

Az eredmények azt mutatják, hogy a szervezet felmért alkalmazottai körében nincs jelen a kiégés, magas az életelégedettség, alacsony a munkahelyi szorongás értéke. Figyelemfelkeltő az alacsony önbecsülés (a csapat több mint 90%-a esetén), valamint a munkahelyi túlterheltség jelenléte (30%- nál). Az interjúk során több értékes javaslatot kaptunk a szervezetnél megvalósítható kiégésmegelőző politikák elősegítésére.

Kulcsszavak: kiégés, prevenció, szociális munkások, gondozók

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a gyerekek és serdülők kihez fordulnának, ha erőszak érné őket, milyennek látják a segítő személyt, milyen akadályokba ütközik egy gyermek, ha egy bántalmazást szeretne feltárni. A bizalmas, önkitöltős kérdőíveket 216 gyermek és tinédzser töltötte ki Romániában. Eredményeink arra utalnak, hogy a lányok könnyebben kérnek segítséget, mint a fiúk, a segítségkérés elmaradását mind a lányok, mind a fiúk elsősorban a bántalmazott gyerek biztonságérzetével hozzák kapcsolatba, de a szégyenérzet és az információ hiánya szintén fontos szempontok. Amikor segítséget kérnek, elvárják, hogy a felnőtt hallgassa meg őket, és segítsen az erőszak megállításában. A különböző információs és segítségkérési lehetőségek értékelése során a megkérdezettek 68%-a értett egyet abban, hogy iskolában, tanárok által közvetítve lenne a legjobb információkat szerezni a bántalmazás előfordulásakor elérhető segítségforrásokról. Az iskola ideális hely lehetne az erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok feltárására és a segítségkérésre. Viszont a formális segítők közül a gyerekek családban és nyilvános helyen elszenvedett bántalmazás esetén inkább preferálják a rendőrséget és a gyermekvédelmet, mint a tanárokat vagy az iskolapszichológust. Ez ellentmond a szakirodalomból ismert eredményeknek, és felhívja a figyelmet a a romániai iskolákban tapasztalt személytelen iskolai kapcsolatokra.

Kulcsszavak: segítségkérési viselkedés; gyermekbántalmazás; segítők jellemzői; gyermekek véleménye

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az intézményi bántalmazás fogalmára összpontosító jelen tanulmány az interperszonális, programszerű és a rendszerszintű erőszakot vizsgálja olyan felnőttek beszámolói alapján, akik a gyerekkorukat vagy gyerekkoruk egy részét a gyermekvédelmi rendszerben töltötték. Az általunk bemutatott kutatás a Támasz a Gyermekkori Erőszak Felnőtt Áldozatainak (Support for Adult Survivors of Child Abuse, SASCA) projekt keretében készült, melynek fő célkitűzése a felnőtt túlélők gyermekkori tapasztalatainak, valamint jelenlegi nehézségeinek megismerése. Negyvenöt egyéni interjút és egy csoportos (négy személy részvételével zajló) interjút készítettünk, összesen negyvennyolc, romániai gyermekvédelmi intézményekből kikerült személlyel. A gyerekotthoni körülményekkel kapcsolatban az interjúk egyértelműen tanúsítják, hogy az utóbbi tizenöt évben a nagy intézményekre jellemző körülményekhez képest jelentős változások történtek, ami a gyerekek ruházkodását, élelmezését, intimitását,a szobák berendezését stb. illeti. Sajnálatos módon azonban a gondozás minősége, a felnőttek és gyerekek közötti kapcsolatok nem változtak meg automatikusan a strukturális változásokkal egy időben, jóllehet a személyzet és a gondozott gyerekek aránya jelentősen javult. Noha a mintavételi módszereknek tulajdoníthatóan az eredményeink nem terjeszthetők ki a teljes gyermekvédelmi rendszerre, az interjúk elemzése során több száz oldalt kitevő anyag tárult fel az interjúalanyok által a gyermekvédelmi intézményekben elszenvedett traumákról: fizikai és szexuális erőszak, súlyos érzelmi bántalmazás és elhanyagolás, kötődés hiánya, uniformizálódást erőltető attitűdök, személytelen bánásmód, a személyzet fluktuációja, stabilitás hiánya, stigmatizáció. A legtöbb beszámoló egyértelművétette, hogy ahelyett, hogy a szeparáció vagy veszteség okozta szindrómákat és/vagy a családban elszenvedett traumákat gyógyították volna, a gyerekotthonok olyan helyeknek bizonyultak, ahol újabb traumák érték a gyerekeket. Az intézményben való nevelkedés káros hatásai egyértelműen az ártalmak csökkentését célzó beavatkozásokat igényelnek, az intézmények átszervezését (ameddig ezek még léteznek), kompenzációs jellegű, illetve támogató szolgáltatásokat rövid és hosszú távon.

Kulcsszavak: intézményi bántalmazás; gyermekvédelemi intézet; intézményi változások; következmények; túlélők perspektívája

A tanulmány teljes szövege (pdf)