„Aki nem bújik be az oroszlán barlangjába, az nem szerezhet oroszlánkölyköt" (japán közmondás)

Egyre többet beszélünk a fiatalok digitális világáról, az internet adta lehetőségek és kockázatok jelenlétéről a virtuális világban. Jelen tanulmányban a romániai fiatalok ártalmas tartalmaknak nevezett információkkal való találkozásukat vizsgáljuk, valamint azt, hogy a 9-16 éves fiataljaink hogyan élik meg ezeket az élményeket. Befolyásolja őket? Ha igen, mi tesznek? Hogyan küzdenek meg a negatív élményekkel? Milyen tényezők befolyásolják az online negatív tapasztalatok feldolgozását? Mennyire reziliensek a fiataljaink? Tanulmányunk az EU Kids Online (www.eukidsonline.com) 25 országban zajlott nemzetközi kutatás romániai adatainak feldolgozásán alapszik és a romániai fiatalok tapasztalatait mutatja be a virtuális világban tapasztalt kockázatokról és sérülésekről. Az eredmények, a többi európai ország általános tapasztalatához hasonlóan azt támasztják alá, hogy az online kockázatokkal való találkozás nem minden esetben károsítja a fiatalok fejlődését. Ugyanakkor az európai összehasonlító adatok tükrében a romániai fiatalok közül kevesebben nyilvanithatóak ellenállóknak (a 11-16 éves kategóriában nálunk 65 % tekinthető reziliensnek, míg az európai átlag 76%, a 9-10 éves gyerekek körében, nálunk 54 %, miközben az európai átlag 61 százalék).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A társadalmi nem befolyásolja a különböző nemű egyének szülői szerep- sajátosságait és a gyermekkel kapcsolatos szülői szociális kogníciókat. Ezáltal a szülő fegyelmezési gyakorlata, az általa alkalmazott módszerek a gyermekek fegyelmezésére bizonyos sajátosságokat mutatnak a szülő és a gyermek neme szerint. A jelen tanulmányban egy 3747 romániai szülőből álló mintán végzett felmérés adatait felhasználva bemutatjuk, hogy hogyan változik a fizikai erőszak fegyelmezési célból történő alkalmazása a romániai családokban a gyermek életkorának előrehaladtával és figyelembe véve a szülők és gyermekek nemét. Eredményeink azt mutatják, hogy úgy az anyák, mint az apák gyakrabban számolnak be fizikai erőszak alkalmazásáról a fegyelmezés során, ha gyermekük fiú. Az anyák esetében a fizikai erőszak alkalmazásának gyakorisága csökken a gyermek életkorának növekedésével, míg az apák esetében a fizikai erőszak gyakorisága a 13-14 éves korosztály esetében volt a legmagasabb.Kulcsszavak: társadalmi nem, fegyelmezés, fizikai erőszak

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmányban a párkapcsolatokon belül leggyakrabban alkalmazott konfliktusmegoldási módok kapcsolatát vizsgáltuk szociodemográfiai és párkapcsolati tényezőkkel, az Életünk fordulópontjai – Erdély című felmérés erdélyi adatbázisára támaszkodva. A nyíltan agresszív kapcsolatokat az asszertív kapcsolatoktól a szociodemográfiai tényezők közül a társadalmi-gazdasági helyzet, valamint az életminőség szubjektív értékelése különbözteti meg. E vonatkozásban nem találtunk nemi különbségeket. Az inkább agresszív konfliktusmegoldási módot alkalmazók kevésbé elégedettek párkapcsolataikkal és inkább érzik úgy, hogy magányosak, és hogy nem hallgatják, nem értik meg őket. A nemi szerepelvárások tekintetében az agresszív viselkedést tanúsítók hagyománykedvelőbbnek bizonyultak.Antal Imola a BBTE Szociális Munka Tanszékének adjunktusa (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Szigeti Júlia pszichológus, az Artemis Központ munkatársa és a BBTE doktorandusa (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a gyerekek és serdülők kihez fordulnának, ha erőszak érné őket, milyennek látják a segítő személyt, milyen akadályokba ütközik egy gyermek, ha egy bántalmazást szeretne feltárni. A bizalmas, önkitöltős kérdőíveket 216 gyermek és tinédzser töltötte ki Romániában. Eredményeink arra utalnak, hogy a lányok könnyebben kérnek segítséget, mint a fiúk, a segítségkérés elmaradását mind a lányok, mind a fiúk elsősorban a bántalmazott gyerek biztonságérzetével hozzák kapcsolatba, de a szégyenérzet és az információ hiánya szintén fontos szempontok. Amikor segítséget kérnek, elvárják, hogy a felnőtt hallgassa meg őket, és segítsen az erőszak megállításában. A különböző információs és segítségkérési lehetőségek értékelése során a megkérdezettek 68%-a értett egyet abban, hogy iskolában, tanárok által közvetítve lenne a legjobb információkat szerezni a bántalmazás előfordulásakor elérhető segítségforrásokról. Az iskola ideális hely lehetne az erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok feltárására és a segítségkérésre. Viszont a formális segítők közül a gyerekek családban és nyilvános helyen elszenvedett bántalmazás esetén inkább preferálják a rendőrséget és a gyermekvédelmet, mint a tanárokat vagy az iskolapszichológust. Ez ellentmond a szakirodalomból ismert eredményeknek, és felhívja a figyelmet a a romániai iskolákban tapasztalt személytelen iskolai kapcsolatokra.

Kulcsszavak: segítségkérési viselkedés; gyermekbántalmazás; segítők jellemzői; gyermekek véleménye

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az intézményi bántalmazás fogalmára összpontosító jelen tanulmány az interperszonális, programszerű és a rendszerszintű erőszakot vizsgálja olyan felnőttek beszámolói alapján, akik a gyerekkorukat vagy gyerekkoruk egy részét a gyermekvédelmi rendszerben töltötték. Az általunk bemutatott kutatás a Támasz a Gyermekkori Erőszak Felnőtt Áldozatainak (Support for Adult Survivors of Child Abuse, SASCA) projekt keretében készült, melynek fő célkitűzése a felnőtt túlélők gyermekkori tapasztalatainak, valamint jelenlegi nehézségeinek megismerése. Negyvenöt egyéni interjút és egy csoportos (négy személy részvételével zajló) interjút készítettünk, összesen negyvennyolc, romániai gyermekvédelmi intézményekből kikerült személlyel. A gyerekotthoni körülményekkel kapcsolatban az interjúk egyértelműen tanúsítják, hogy az utóbbi tizenöt évben a nagy intézményekre jellemző körülményekhez képest jelentős változások történtek, ami a gyerekek ruházkodását, élelmezését, intimitását,a szobák berendezését stb. illeti. Sajnálatos módon azonban a gondozás minősége, a felnőttek és gyerekek közötti kapcsolatok nem változtak meg automatikusan a strukturális változásokkal egy időben, jóllehet a személyzet és a gondozott gyerekek aránya jelentősen javult. Noha a mintavételi módszereknek tulajdoníthatóan az eredményeink nem terjeszthetők ki a teljes gyermekvédelmi rendszerre, az interjúk elemzése során több száz oldalt kitevő anyag tárult fel az interjúalanyok által a gyermekvédelmi intézményekben elszenvedett traumákról: fizikai és szexuális erőszak, súlyos érzelmi bántalmazás és elhanyagolás, kötődés hiánya, uniformizálódást erőltető attitűdök, személytelen bánásmód, a személyzet fluktuációja, stabilitás hiánya, stigmatizáció. A legtöbb beszámoló egyértelművétette, hogy ahelyett, hogy a szeparáció vagy veszteség okozta szindrómákat és/vagy a családban elszenvedett traumákat gyógyították volna, a gyerekotthonok olyan helyeknek bizonyultak, ahol újabb traumák érték a gyerekeket. Az intézményben való nevelkedés káros hatásai egyértelműen az ártalmak csökkentését célzó beavatkozásokat igényelnek, az intézmények átszervezését (ameddig ezek még léteznek), kompenzációs jellegű, illetve támogató szolgáltatásokat rövid és hosszú távon.

Kulcsszavak: intézményi bántalmazás; gyermekvédelemi intézet; intézményi változások; következmények; túlélők perspektívája

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Kutatásunk célja megvizsgálni az iskoláskorban a társak részéről elszenvedett zaklatás jellemzőit fiatal felnőttek retrospektív vizsgálata alapján, továbbá a viktimizáció és zaklatói viselkedés összefüggéseit a fiatal felnőttkori személyiségvonásokkal és önértékeléssel.

Kutatásunkban kérdőíves felmérést végeztünk romániai (erdélyi) és magyarországi magyar fiatal felnőttek között. Az iskolai zaklatást egy három részből álló leíró jellegű, önbeszámoló kérdéssorozattal mértük fel, amit az EU Kids Online elnevezésű kutatásban dolgoztak ki és használtak (Livingstone és mtsai, 2011). A személyiség mérésére a Big Five Inventory (BFI) 44 itemes önbeszámoló kérdőívet alkalmaztuk (a = 0,71), mely a személyiséget öt alapvető dimenzió mentén méri, ezek a következők: extraverzió, barátságosság, lelkiismeretesség, neuroticizmus és nyitottság. Az önértékelés felmérése a Rosenberg Önbecsülés Skála segítségével valósult meg (a = 0,72).

A résztvevők kiválasztása kényelmi mintavétel által valósult meg, a személyek a vizsgálatvezetők számára hozzáférhető magyar anyanyelvű fiatal felnőtt populáció köréből kerültek ki. Összesen 209 személy töltötte ki a kérdőíveket, életkoruk 17 és 34 év közötti.

Eredményeink alapján az egyetemisták nagy része, 77,7%-a tapasztalt gyerekkorában iskolai zaklatást, 23,8%-a minden nap vagy szinte minden nap, és 23,1%-a azt vallotta, hogy zaklatott másokat iskolai évei alatt.

A zaklatás és a személyiségvonások kapcsolata szempontjából elmondható, hogy az iskolai zaklatás áldozatai jelentősen introvertáltabbak és neurotikusabbak, mint a zaklatást nem tapasztalt társaik, és a zaklatás elszenvedésének gyakorisága jelentősen befolyásolja az extraverzió, a barátságosság és a nyitottság vonásait. A zaklatás elkövetőivel kapcsolatban elmondható, hogy kevésbé lelkiismeretesek, mint nem zaklató társaik.

Eredményeink rámutatnak arra is, hogy a fiatalok közel fele nem beszélt senkinek a történtekről, csak 28%-uk kért segítséget egy felnőttől, és csak 13%-uk kapott valóban segítséget. Eredményeink egyértelműen hangsúlyozzák a zaklatás elleni iskolai politikák kidolgozásának fontosságát, amelyek kifejezetten foglalkoznak a megelőzéssel, de a megküzdéssel és a szakmai segítség lehetővé tételével is.

Kulcsszavak: iskolai zaklatás, személyiségvonások, önértékelés

A tanulmány teljes szövege (pdf)