Az idősgondozók és szociális munkások mint segítő szakemberek fokozottan veszélyeztetettek a kiégési szindróma, a krónikus munkahelyi stressz és a vele való sikertelen megküzdés következtében kialakuló érzelmi, fizikai kimerültség, az elszemélytelenedés és cinizmus, valamint a csökkenő teljesítmény (Maslach, 2003) tekintetében. Kutatásunk során ezt a foglalkozási csoportot céloztuk meg. A tanulmány, amely az első szerző, HR szakos hallgató 2015-ben védett szakdolgozatán alapszik, egy nemzetközi nonprofit szervezet Bihar megyei, idősgondozásra szakosodott munkacsoportot vizsgál1 a kiégés jelenléte, illetve ennek kialakulási kockázatának szempontjából.
A vizsgálatban az összesen 37 személyből álló munkacsapat 34 tagja vett részt. A kutatást két szakaszban valósítottuk meg. Első lépésként egy kérdőíves felmérést végeztünk, amely a kiégés, önbecsülés, stresszel való megküzdési mechanizmusok, munkahelyi szorongás, élettel való elégedettség és munkamánia jellemzőit térképezi fel a vizsgált populációnál. Ezt követte egy félstrukturált interjú technikájával végzett interjúsorozat amelyben a szervezet 5 alkalmazottja vett részt.
Az eredmények azt mutatják, hogy a szervezet felmért alkalmazottai körében nincs jelen a kiégés, magas az életelégedettség, alacsony a munkahelyi szorongás értéke. Figyelemfelkeltő az alacsony önbecsülés (a csapat több mint 90%-a esetén), valamint a munkahelyi túlterheltség jelenléte (30%- nál). Az interjúk során több értékes javaslatot kaptunk a szervezetnél megvalósítható kiégésmegelőző politikák elősegítésére.
Kulcsszavak: kiégés, prevenció, szociális munkások, gondozók
