Hírek

et logo 230 2



Megjelent az Erdélyi Társadalom első angol száma, amely az etnicitás gazdasági és jogi vonatkozásaival foglalkozik. Az első hivatalos bemutatóra a Sapientia EMTE, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és az Amszterdami Egyetem által szervezett "Patterns of Integration of Old and New Minorities in a Europe of Complex Diversity" c. tematikus konferencia keretében került sor, ahol a szerkesztőkkel és a szerzőkkel találkozhatott a közönség.

AZ ERDÉLYI TÁRSADALOM szociológiai szakfolyóirat 2015/2-es számának tervezett témaköre:

“Ifjúság és sport a társadalmi változások és kihívások tükrében”

Az Ifjúság mint társadalmi csoport felértékelődése a posztindusztriális társadalmak kialakulásának következménye, vagy azzal párhuzamos eseményként értelmezhető. A társadalmi élet és a privátszféra számos területén kialakult a fiatalok autonómiája, a továbbtanulás, pályaválasztás, párválasztas, a szabadidő eltöltése vagy a kultúrafogyasztás terén megfigyelhetjük, hogy a szülők, a felnőtt társadalom kontrollja meggyengült, vagy eltűnt. Hogyan tudnak megbirkózni a fiatalok ezzel a szabadsággal? Milyen minták, értékek tudnak segíteni az egyre nagyobb kihívásokkal járó társadalmi érvényesülésben?
A fiatalok az egyik fő társadalmi csoport, akikre a munkanélküliség szcenáriója leselkedik, az egész EU szinten a 16-24 évesek korcsoportjában legmagasabb a munkanélküliség. Milyen esélyei vannak a fiatalok számára a munkaerőpiacra való belépéshez? Az ifjúságszociológiai szakirodalom rámutat, hogy a szabadidő, sport, rekreáció, a kultúra, a divat, a digitális készségek területén a fiatalok szerepe felértékelődött. Ez milyen új lehetőségeket nyújt a fiatalok számára?

norberteliasKedves Hallgatóság!

Rendhagyó Erdélyi Társadalom lapszámot tartok a kezemben. Emellett négy fő érvet tudok felhozni.

Egyfelől. Azt is mondhatnám, hogy a 2001-ben alapított szociológiai szakfolyóirat globálissá vált, de mindenképpen és végérvényesen nemzetköziesedett. Ugyanis ennek a huszonnegyedik lapszámnak a szerkesztői mindannyian külföldiek. Hadas Miklós a budapesti Corvinus Egyetem professzora, de többek között a CEU oktatója, illetve a kaliforniai Berkeley-i University of California vendégtanára is volt. John Goodwin a Leicester-i Egyetem szociológia professzora, akárcsak ennek a lapszámnak a további szerkesztője, Jason Hughes. A negyedik társszerkesztő Plugor Réka, aki bár a kolozsvári BBTE Szociológia Tanszékének volt diákja, jelenleg a Leicester-i Egyetem tudományos munkatársa, pillanatnyilag doktori kandidátusa.

Az Erdélyi Társadalom 2014-es két lapszámát bemutatta Abrudbányai Melinda és Péter László, a folyóiratot általánosan bemutatta Veres Valér.

A bemutatott lapszámok:
2014/1 - Tanulmányok a család és társadalmi nemek szociológiájának témaköréből,
2014/2 - Norbert Elias és a folyamatszociológia

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022