A folyóiratról

et logo 230 2



A tanulmány Románia és a romániai társadalom változását vizsgálja az 1989-es rendszerváltozástól napjainkig. A társadalmi változást fejlődésként való értelmezésének az ENSZ és az OECD által is támogatott komponensmegközelítés alapján operacionalizáltuk, amelynek értelmében a társadalmi viszonyokat komponensek szerint vizsgálják. A komponenseket különböző gazdasági és társadalmi indikátorok segítségével mértük, és két megközelítésmódot tartottunk szem előtt tartani, az egyik a külső összehasonlítás, amelynek értelmében Románia, illetve az erdélyi magyarok helyzetét fogjuk megvizsgálni európai és közép- és kelet-európai, regionális összehasonlításban, a másik az időbeli változások vizsgálata, amikor az 1989/90. évi rendszerváltás óta történt változásokat tekintjük át komponensek szerint, különös tekintettel Erdélyre és a magyarságra, amikor az adatok lehetővé teszik.

A tanulmány három kutatási kérdésre keresi a választ. Az egyik arra vonatkozik, hogy milyen változásokat figyelhetünk meg, beszélhetünk-e társadalmi fejlődésről Románia vonatkozásában 1990 és 2016 között, milyen dimenziókban erőteljesebb ez, és milyen mértékben vonatkozik a romániai/erdélyi magyarokra? Továbbá, milyen mértékű fejlődésbeli növekedésről beszélünk Romániában Közép- és Kelet-Európa (továbbiakban KKE) kontextusában? Végül a társadalmi-gazdasági fejlődés tekintetében érvényesül-e, és ha igen, milyen mértékben az EU-integrációs folyamat a KKE-térségben?

Kulcsszavak: társadalmi változás, fejlődés, GDP, humán fejlettségi index, Románia, Európa

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022