A folyóiratról

et logo 230 2



A tanulmány alapkérdése, hogy a nyugati modernitás évszázadai során hogyan változott a személyközi
erőszak jelentősége az intim szférában, és hogy e változások hogyan magyarázhatók. Elsősorban Norbert Elias főművére, a Civilizáció folyamatára, valamint fi gurációs szociológiájára támaszkodom. Bemutatom, hogy az utóbbi évtizedekben a történeti kriminológusok a gyilkosságok alakulásának hosszú távú vizsgálata alapján szinte teljes mértékben igazolták az erőszakkontrollal kapcsolatos eliasi téziseket. Elias plasztikusan és meggyőzően tárja föl e folyamat számos kulcselemét, ugyanakkor az intimszféra dzsender rendjének nem tulajdonít kellő jelentőséget. A pszichotörténelmi megközelítés szakirodalmára támaszkodva amellett érvelek, hogy a 17. századtól a családi élet centruma az atyai autoritástól az anyai gondoskodás, a kölcsönös érzelmek és a pszichológiai egymásra hangolódás felé tolódik el, és a házasság alapjává a romantikus szerelem ethosza válik. Következésképpen a női ágens hatalma növekszik, míg a maszkulin erőszakmonopólium kizárólagossága és magától értetődősége gyöngül. E folyamat részeként a férfi az intimszférában is kontrollálni köteles erőszakos impulzusait, vagyis olyan diszpozicionális elemeket kénytelen inkorporálni, amelyek a korábbi évezredek során a nőkhöz kötődtek. Tehát a társadalom valamennyi szférájának növekvő pszichologizációja és pacifi kációja nem függetleníthető az intimszféra dzsender-rendjének radikális átalakulásától.
Kulcsszavak: civilizáció folyamata, erőszakkontroll, gyilkosságok, intim szféra, dzsenderrend, pacifikáció, pszichologizáció, női ágens

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022