Tanulmányunkban a vulnerabilitás kifejezést a román–magyar határ menti fiatalok munkavállalási szokásaihoz és lehetőségeihez mérten vizsgáljuk. Ilyen szempontból a célcsoport tagjai nem csupán magánéletükben, de a munkaerőpiacon is sérülékenyek. A problémakört a generációs sajátosságok figyelembevételével, valamint a román–magyar határ mentén élő fiatalok sajátos helyzetével (földrajzi, illetve társadalmi mobilitás) járjuk körbe. Ehhez egy tükörprojekt által megvalósult kvalitatív kutatás szolgált alapként, amelynek során fókuszcsoportos, illetve életútinterjúk adnak kiegészítést a helyzetfeltáráshoz.
Kit tekintünk „sérülékenynek”? Vagy kérdezhetnénk azt is, hogy ki tartja magát „sérülékenynek”? Fontosnak tartjuk kiemelni a szubjektív véleményeket, mivel kutatásunk célja azt is felmérni, hogy maguk a fiatalok mit gondolnak jelenlegi helyzetükről. Éppen ezért vizsgáljuk a létbizonytalanság perceptualizálását, illetve esetleges adaptációját, az egyéni és/vagy kollektív biztonság meglétét. Hipotézisünk szerint a lakhatás, az iskolai végzettség, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, valamint nem utolsósorban a foglalkoztatás olyan tényezők, amelyek felmérésével tágabb képet kaphatunk a célcsoport jelenlegi élethelyzetéről. A kutatás eddigi részeredményei alátámasztják, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg határ menti térségeiben élő fiatalok munkaerőpiaci helyzete – és ezáltal számos más területre is kiterjedő érülékenysége, akár kiszolgáltatottsága – az elmúlt évek gazdasági prosperitása ellenére is az átlagosnál sokkal kedvezőtlenebb képet mutat.
Kulcsszavak: vulnerabilitás; fiatalok; munkavállalási szokások
Ez a tanulmány azt vizsgálja, hogy a gyerekek és serdülők kihez fordulnának, ha erőszak érné őket, milyennek látják a segítő személyt, milyen akadályokba ütközik egy gyermek, ha egy bántalmazást szeretne feltárni. A bizalmas, önkitöltős kérdőíveket 216 gyermek és tinédzser töltötte ki Romániában. Eredményeink arra utalnak, hogy a lányok könnyebben kérnek segítséget, mint a fiúk, a segítségkérés elmaradását mind a lányok, mind a fiúk elsősorban a bántalmazott gyerek biztonságérzetével hozzák kapcsolatba, de a szégyenérzet és az információ hiánya szintén fontos szempontok. Amikor segítséget kérnek, elvárják, hogy a felnőtt hallgassa meg őket, és segítsen az erőszak megállításában. A különböző információs és segítségkérési lehetőségek értékelése során a megkérdezettek 68%-a értett egyet abban, hogy iskolában, tanárok által közvetítve lenne a legjobb információkat szerezni a bántalmazás előfordulásakor elérhető segítségforrásokról. Az iskola ideális hely lehetne az erőszakkal kapcsolatos tapasztalatok feltárására és a segítségkérésre. Viszont a formális segítők közül a gyerekek családban és nyilvános helyen elszenvedett bántalmazás esetén inkább preferálják a rendőrséget és a gyermekvédelmet, mint a tanárokat vagy az iskolapszichológust. Ez ellentmond a szakirodalomból ismert eredményeknek, és felhívja a figyelmet a a romániai iskolákban tapasztalt személytelen iskolai kapcsolatokra.
Kulcsszavak: segítségkérési viselkedés; gyermekbántalmazás; segítők jellemzői; gyermekek véleménye
A tanulmány teljes szövege (pdf)
Az Erdélyi Társadalom folyóirat az MTA alábbi szakterületeinek a folyóiratlistáin szerepel:
Szociológia (B),
Politikatudomány (B),
Demográfia (C),
Regionális Tudományok (D),
és a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett: