A folyóiratról

et logo 230 2



Tanulmányom célja, hogy felhívjam a figyelmet a cigány tanulók iskolai mobilitásának különböző tényezőire, másrészt bemutassa azoknak a szakembereknek a véleményét, akik hatással voltak a fiatalok életére. Kutatóként, úgy gondolom, kevés információval rendelkezünk napjainkban érettségivel, diplomával rendelkező cigány felnőttek iskolai karrierjéről, akik 35–45 év közöttiek, valamilyen mértékben a „polgárosodás” útjára léptek. A kutatás3 célcsoportja az 1990-es évek közepén pályaválasztás előtt álló cigány fiatalok, akik különböző motivációk alapján, de a korábbi tendenciákkal ellentétben érettségit adó intézményben tanultak tovább, s legalább középfokú végzettséget szereztek, ezzel családtagjaik számára ismeretlen útra léptek. Még kevesebb ismerettel rendelkezünk az 1990-es évek közepétől működő cigány tanulók oktatási integrációját elősegítő iskolán kívüli/utáni támogató extrakurrikuláris, délutáni iskolai programok eredményességéről, hatásairól, kutatásom során egy pályaorientációs program bemutatására törekszem.

Kulcsszavak: cigány/roma, társadalmi- és iskolai mobilitás, kvalitatív kutatás, életútinterjúk

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022