Szerkesztőség

et logo 230 2



Tanulmányunk a romániai egyházak társadalmi jelenlétének kérdésével foglalkozik. Fő kutatási kérdésünk az, hogy az egyházak társadalmi szerepvállalása milyen alakot öltött a román társadalom különböző profán jellegű szféráiban. E kérdés megválaszolásához az egyházak által létrehozott szervezeteket, intézményeket vizsgáljuk egy erdélyi régióban. A tanulmányban vázolt elméleti modell szerint a romániai egyházak társadalmi jelenlétének fokozódása két stratégia által történik. A „közintézmények szakralizációjának" nevezett stratégia célja az egyházak közintézményekben való jelenlétének a biztosítása, míg az „intézményépítő" stratégia révén az egyházak a nonprofit szektorban rejlő mozgáslehetőségek kihasználása által válnak közéleti szereplőkké. Írásunkban bemutatjuk ezeket a stratégiákat, és továbbá amellett érvelünk, hogy mindkettő a társadalom funkcionális differenciálódása ellenében hathat.
Kiss Dénes, egyetemi tanársegéd a BBTE Szociológia Tanszékén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A dolgozat a kistérségi elitkutatás (2002-2006, „Homokhát" kistérség 4 falu és Mórahalom kisváros) eredményeit bemutató monográfia fontosabb eredményeit foglalja össze. Adatbázisát a narratív élettörténetek képezték, amelyeknek életút és elbeszélt történet szerkezeti felépítettségében rejlő lehetőségeit egy korábbi elméleti-módszertani monográfiánkban fejtettük ki (Narratív történetformák..., 1. kiadás 2007, 2. kiadás 2009.) A jelen tanulmány, tehát alkalmazás-kísérletünk részleges összegzése, amely az elitelméletek klasszikus vonulata mentén, de a narratív szempontokat szem előtt tartó interpretatív kontextualista belátásainkkal összhangban néhány a kutatásból adódó, a tapasztalat és elmélet viszonyát próbálja újra gondolni. A szerző belátásában a tőkefajták, az elitek konverziója, az elitképződés, rekrutáció, szelekció, cirkuláció fogalma-elmélete, a leképződés jelensége, amelyek a tranzitológia szociológiai elméleteiben teret nyertek, a lokális társadalmak térszerkezetének vizsgálatában – de úgy tűnik makroszinten sem – bírnak a hozzájuk fűzött relevanciával. Mindezt a szerző a '89 után behozott, tehát nem adaptált, piacirendszer kontexusaival hozza összefüggésbe, amely nagyban befolyásolta a korábbi elit átmentését, más szóval a „régi-új" elit konfigurációjának színeváltozását, egyáltalában az elitképződés folyamatát.
Pászka Imre dr. habil, egyetemi docens, „Mestertanár", Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Szociológia Tanszék.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány a Romániában bizonyos krízishelyzetek esetén igénybe vett ortodox román szolgáltatásokat, ez esetben a gyógyítás ortodox gyakorlatának alkalmazását elemzi a moldvai római katolikus hagyományban. Ugyanakkor ennek a jelenségnek az értelmezése rávilágít a tágabb moldvai kulturális-társadalmi kontextus sajátos vonásaira is, mint például a katolicizmus és ortodoxia, közösség és egyházi gyakorlat, valamint egyén és közösség összefüggéseire. A kutatás módszerét tekintve néprajzi-antropológiai, helyszíne a moldvai Lujzikalagor (Luizi-Călugăra, Bacău) volt.
A tanulmányból kiderül, hogy az egyén mindennapi életében és világképében természetes módon fér meg egymás mellett a római katolikus rítusokat követő vallásgyakorlás és a gyógyításnak azon formája, amely az ortodox rítusokat követi. A funkcionális egészet alkotó vallási hagyományok az egyén élethelyzetének függvényében válnak aktívvá, illetve szorulnak háttérbe. Ez a funkcionálisan működtetett vallásos világkép ráirányítja a figyelmet a moldvai csángó kulturális rendszerbe kódolt alkalmazkodási képességre is.
Lajos Veronika Etnográfus MTA DE Néprajzi Kutatócsoport – tudományos segédmunkatársa (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány az erdélyi magyar fiatal diplomások munkába állásának, munkaerő-piaci helyzetének változásait vizsgálja három életkori kohorszon végzett összehasonlító kutatás alapján. Számba veszi a strukturális hatások szerepét az eltérő származási háttérrel rendelkező diplomások karrieralakulásában, a vidék-város törésvonal mentén megvizsgálja a munkahelyi életpályák sajátosságait, végül az egyes karriertípusok szerint rendszerezi a fiatalok pályaorientációjával kapcsolatos jövőterveit. Az interjúkon és fókuszcsoportos beszélgetéseken alapuló vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az egyetemet végzettek karrier-habitusában a társadalmi háttér szerint differenciált átalakulások mentek végbe, jellemző a diplomás munkaerőpiac településtípus szerinti erőteljes szegmentáltsága, a jövőtervek kapcsán pedig a csökkenő külföldre irányuló migrációs szándék. 

Csata Zsombor és Kiss Dénes egyetemi tanársegéd a BBTE Szociológia Tanszékén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Dániel Botond szociológus, magiszteri hallgató (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Ruszuly Emese szociológus, a KleffmanGroup piackutató intézet projektvezetője (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Sólyom Zsuzsa szociológus-közgazdász, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Jelen írás egy „virtuális közösség" tagjai körében végzett kutatás első eredményeit prezentálja. A szerző egy aktuális társadalmi kérdést vet fel: milyen módon befolyásolja az identitást és a személyes imázsépítést egy teljesen új, eddig ismeretlen kommunikációs platform, azaz egy népszerű közösségi oldal és az azon való megjelenés. Vagyis egy újfajta identitás, egy „virtuális én" sajátosságainak felfedezési gondolatát indítja el. Ennek nyomán a tanulmány egy közösségi oldal elemzését célozza: egy erdélyi kisváros iWiW-felhasználók egy reprezentatív csoportjának adatlap-elemzésére épül. A felhasználói profiloldalak számbavétele nyomán megrajzolhatóvá válik az átlagos csíkszeredai iWiW-ező profilja. A szerző szociológus, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai Szociológia Tanszékének egyetemi adjunktusa (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022