Az Erdélyi Társadalom előző számaiban megjelent szövegek folytatásaként ezúttal a középkori városban kikristályosodott maszkulinitásmintázatokat állítom érdeklődésem fókuszába. Az urbánus maszkulinitás par excellence képviselőit a céhes szervezetekbe tömörült polgárokban találom meg. Az első alfejezetben bevezetem a sűrű város fogalmát, amellyel vizsgálódásom színterét, ezt a rendkívül komplex társadalmi közeget kívánom jelölni, majd néhány egymással összefüggő globális és makrostrukturális tényezőre vezetem vissza a középkori városok létrejöttét. A második alfejezetben a céhekkel, vagyis a kereskedők és kézműves mesteremberek eskü révén szentesített, a tagok közös érdekeit képviselni hivatott közösségeivel kapcsolatos legfontosabb ismereteket igyekszem összefoglalni. A harmadik alfejezetben az urbánus maszkulinitás, valamint a lovagi és klerikus maszkulinitás közötti hasonlóságokat és különbségeket vázolom föl. Amellett érvelek, hogy a városi ember habitusa és praxisa közelebb áll a klerikushoz, mint a lovaghoz, mivel az urbánus maszkulinitást inkorporáló kereskedők, mesteremberek és kézművesek elfojtják erőszakos késztetettségeiket, és a racionális és szakszerű munkafolyamat fegyelmezett kivitelezése köré szervezik életüket. A negyedik alfejezetben kifejtem, hogy a klerikus maszkulinitás elterjedése a sűrű város strukturális föltételei által közvetített habitustranszferként értelmezhető. Ezt követően a habitusok három formáját különböztetem meg: a lovag szituacionálisan kondicionált plurális habitussal, a klerikus strukturálisan kondicionált homogén habitussal, a városi polgár pedig relacionálisan kondicionált homogén habitussal rendelkezik.
Kulcsszavak: középkor, maszkulinitások, város, céhek, habitusok
