E szöveg folytatása a korábban az Erdélyi Társadalomban és máshol megjelent tanulmányaimnak, melyeknek tárgya a nyugati férfibeállítódások hosszú távú átalakulásának vizsgálata. Először a lovagi és a klerikus maszkulinitás szembenállásával foglalkozom, bemutatva, hogy a hegemón lovagi minta részleges diszpozíciódrill, míg az ellenhegemón klerikus minta totális diszpozíciódrill révén kerül bevésésre. Majd – a rablólovag és a lovag közötti oppozícióra koncentrálva – tágítani igyekszem a hegemón maszkulinitás diszpozicionális univerzumát, hangsúlyozva, hogy a beállítódások folyamatosan változnak, és az archaikus habitusmagra relacionálisan kondicionált beállítódásrétegek rakódnak. Ezt követően az ellenhegemón maszkulinitás diszpozicionális univerzumát, vagyis a klerikus létformán belül distinkciókat és alvariációkat igyekszem megragadni a pap és a szerzetes, valamint az egyes szerzetesrendek közötti különbségeket vizsgálva. Végül amellett érvelek, hogy a lovagi és a papi férfiasság közötti határok nem húzhatók meg egyértelműen, hiszen e két határeseti típus között számos bizonytalan kontúrú figuráció létezik; vagyis a középkor végére hibrid maszkulin habitusok jönnek létre.
Kulcsszavak: középkor, hegemón és ellenhegemón maszkulinitások, lovag, klerikus, pap, szerzetes, hibrid habitus
