Hírek

et logo 230 2



Jelen tanulmányban az elektromos cigaretták elterjedését vizsgálom olyan szélesebb körű folyamatok részeként, amelyek magukba foglalják a dohányzás „civilizálódását". Amellett érvelek, hogy az e-cigaretták növekvő népszerűsége csak szélesebb történelmi kontextusban érthető meg, amely magába foglalja a dohány „higiénikussá tételét", mely folyamat során a „dohányzásból" hatékonyan száműzték a füstöt. E célból feltárom a dohányzásról való leszokásra tervezett készülékek (nikotinpótló terápiák), valamint a dohányzás folytatására irányuló technológiák (elektronikus nikotinszállítási rendszerek) közötti érdekes konvergenciát. Érvelésem szerint a nikotin „terápiák" és a „kábítószerek" közötti szabályozó és osztályozó különbségtételek egyre inkább megszűnnek, miközben a dohányzás szabályozásával kapcsolatos nyilvános viták megértésében és tájékoztatásában egyre hangsúlyosabbá válik a dohányzás társadalmi és pszichológiai használatának feltárása. A tanulmány felvázolja Norbert Elias munkáját és az általa bevezetett „civilizáció folyamata" fogalmat. Míg a kábítószerek használatának, fogyasztásának és szabályozásának változó mintáira vonatkozó legtöbb elemzés orvosi szempontú megközelítésen alapszik, jelen tanulmány Elias alapfogalmainak hasznosságát vizsgálja a hosszú távú átmeneti és fejlődési időszakok gyakorlati megmagyarázása céljából.
Kulcsszavak: dohányzás, civilizáció, szabályozás, Norbert Elias

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány alapkérdése, hogy a nyugati modernitás évszázadai során hogyan változott a személyközi
erőszak jelentősége az intim szférában, és hogy e változások hogyan magyarázhatók. Elsősorban Norbert Elias főművére, a Civilizáció folyamatára, valamint fi gurációs szociológiájára támaszkodom. Bemutatom, hogy az utóbbi évtizedekben a történeti kriminológusok a gyilkosságok alakulásának hosszú távú vizsgálata alapján szinte teljes mértékben igazolták az erőszakkontrollal kapcsolatos eliasi téziseket. Elias plasztikusan és meggyőzően tárja föl e folyamat számos kulcselemét, ugyanakkor az intimszféra dzsender rendjének nem tulajdonít kellő jelentőséget. A pszichotörténelmi megközelítés szakirodalmára támaszkodva amellett érvelek, hogy a 17. századtól a családi élet centruma az atyai autoritástól az anyai gondoskodás, a kölcsönös érzelmek és a pszichológiai egymásra hangolódás felé tolódik el, és a házasság alapjává a romantikus szerelem ethosza válik. Következésképpen a női ágens hatalma növekszik, míg a maszkulin erőszakmonopólium kizárólagossága és magától értetődősége gyöngül. E folyamat részeként a férfi az intimszférában is kontrollálni köteles erőszakos impulzusait, vagyis olyan diszpozicionális elemeket kénytelen inkorporálni, amelyek a korábbi évezredek során a nőkhöz kötődtek. Tehát a társadalom valamennyi szférájának növekvő pszichologizációja és pacifi kációja nem függetleníthető az intimszféra dzsender-rendjének radikális átalakulásától.
Kulcsszavak: civilizáció folyamata, erőszakkontroll, gyilkosságok, intim szféra, dzsenderrend, pacifikáció, pszichologizáció, női ágens

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Ebben a tanulmányban röviden bemutatjuk Eliasnak egy „elveszett" kutatási projektjét, amelyet az 1960-as évek elején végzett Leicesterben a fiatal munkások munkahelyi szerepekhez és felnőtt helyzetekhez való alkalmazkodásáról: A Fiatal Munkások Alkalmazkodása a Munkahelyi Helyzetekhez és a Felnőtt Szerepekhez. Az elveszettnek hitt interjús ütemtervek felfedezése levéltári kutatással kiegészítve lehetőséget nyújtott arra, hogy összerakjuk a projekt hátterét és Elias ifjúságról alkotott elméleti megközelítését. Elméleti modelljének azt a részét vázoljuk fel, amely a sokk hipotézisre és a gyermekeknek a felnőtt világtól való elválasztására koncentrál.
Kulcsszavak: Norbert Elias, munkához való alkalmazkodás, sokk hipotézis, Fiatal Munkás Projekt

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A részben vagy egészben egzotikusnak tartott, külföldi eredetű alapanyagok, ételtípusok és főzési stílusok általános elterjedése a nyugati világban a kulturális globalizáció egyik legszembetűnőbb jelensége. Az élelmiszerkínálat multikulturális jellegű diverzifi kálódása összefonódik, egyebek mellett, a bevándorlás forrásainak eltolódásával és a bevándorlóktól tipikusan elvárt társadalmi beilleszkedés jellegének átalakulásával, a harmadik világ országaiba irányuló turizmus erősödésével és ennek médiareprezentációival, az egzotikus alapanyagok termelésével és kereskedelmével, továbbá a kulturális fogyasztás egészét érintő „mindenevés" (omnivorousness) jelenségével. Ezekhez hasonló globális folyamatok azonban már évszázadok óta alakítják az egymástól távol levő, de egymással viszonylag stabil kapcsolatban álló társadalmak, társadalmi csoportok táplálkozáskultúráját. A cikk a fűszerek, ezen belül a csípős fűszerek használatában megfi gyelhető változások elemzésén keresztül arra próbál választ adni, hogy mi jellemezte e kulináris globalizáció korábbi formáit és miben tértek el a maitól. Bemutatja a középkori fűszerhasználat sajátosságait és azt, hogy miben tért el a 17. századtól láthatóvá váló, és jelenleg ismét radikálisan átalakuló modern kulináris ízléstől, majd egyetlen fűszerre, az erőspaprikára koncentrálva egyrészt korai elterjedésének, másrészt egzotikus, illetve nemzeti fűszerré válásának folyamatát rekonstruálja.
Kulcsszavak: fűszerhasználat, heterofíl diff úzió, kulináris ízlés, kulturális globalizáció, táplálkozáskultúra

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022