Kezdőlap

et logo 230 2



A tanulmány szerzője közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem doktori hallgatója. Tanulmányának gyakorlatias célja is van: a székelyföldi internetes várospromóció tartalmi és formai hiányosságaira, lehetőségeire és erősségeire akarja felhívni a figyelmet, illetve egy jól körvonalazható szempontrendszert ismertet, néhány városi honlap részletes, kritikus, szemléletes, marketingszempontú elemzése nyomán. Szerinte e nagy lehetőségeket rejtő kommunikációs eszköznek a fontossága még nem felismert, többfunkciós (informatív, promóciós, identitásformáló, szolgáltató) jellege feltáratlan. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány a turizmusban kialakuló vendégfogadói hálókat mutatja be Zetelaka turizmustörténetének esettanulmánya mentén. A szerző – szociológus, a kolozsvári BBTE magiszteri hallgatója – a turizmusban érintettek újszerű tipológiájának felállításával próbálkozik. A zetelaki
turizmus jelenlegi struktúrájában a vállalkozók három típusát különbözteti meg: az alkalmi és állandó vendégfogadókat, valamint a turizmusszervezőket. Hogyan alakul/alakult e három típus? Gábos Edit kvalitatív kutatása e kérdésre megfigyeléssel és interjúkkal keresi a válaszokat. A szerző e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány – két székelyföldi település: Gyergyóalfalu és Illyefalva példáján – a vállalkozók 1989 utáni megjelenésének társadalmi-gazdasági kontextusát vizsgálja. Először azokat a helyi gazdasági erőforrásokat figyeli, amelyek hatással vannak a vállalkozások számának és szerkezetének területi különbségeire. Ezt követően a vállalkozói magatartás elterjedésének szociokulturális hátterét vizsgálja meg, majd vázolja a vállalkozók típusait. Az írás egyik lényegi mondandója az, hogy az eltérő természeti erőforrások és gazdasági körülmények ellenére a vállalkozói hajlandóság mértéke hasonló, ami a jelenség kulturális meghatározottságára hívja fel a figyelmet.
A vállalkozások kialakulásának és fejlődésének története viszont erőteljesen erőforrás- és konjunktúrafüggő.

A szerzők a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem szociológia szakos egyetemi hallgatói. Palkó Emília e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; Sólyom Zsuzsa e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány egy mennyiségi képet rajzol a magángazdaság rendszerváltás utáni intézményi szereplőiről a három székelyföldi megyében, bemutatja a cégalapítások longitudinális trendjeit, a gazdasági szervezetek életképességével kapcsolatos statisztikákat. Az ezer főre jutó vállalkozások szemléltetésére készített térkép tanulságai alapján arra a következtetésre jut, hogy a vállalkozói aktivitás községek közötti eltéréseinek magyarázatában a gazdasági erőforrások egyenlőtlen eloszlása mellett a társadalomszerkezeti sajátosságokat is figyelembe kell venni. A magyarázat árnyalására létrehozott modellek azt mutatják, hogy nagyobb vállalkozói aktivitás a megye központjában elhelyezkedő, fejlett infrastruktúrával, magas reprodukciós mutatóval, jelentős munkaképes és szakképzett lakossággal rendelkező településeken a legvalószínűbb.

A szerző tanulmányait a kolozsvári BBTE szociológia szakán végezte, jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem doktori hallgatója. E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A szerző a vállalkozások üzleti kapcsolataiban a bizalom két aspektusát különíti el: a cserepartner jó szándékára vonatkozó várakozásokat (szerződéses bizalom) és az azzal kapcsolatos várakozásokat, hogy a cserepartner rendelkezik a jó szándékú cselekvés végrehajtásához szükséges kompetenciával – a szállító a megrendelést a szerződés alapján elvárható minőségben teljesíti (kompetenciabizalom). A cikk alapjául egy – 246 cégre kiterjedő – magyarországi vállalati felmérés szolgál, amelyre a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke által végzett Vállalati Panelvizsgálat keretei között került sor 2003-ban. A kutatás elsődleges célja a vállalkozások vevők iránti bizalmának kialakulását befolyásoló tényezők vizsgálata volt.
Az empirikus elemzés eredményei szerint a szerződéses bizalom szintje függ a tervezés időhorizontjától, a partnerek előzetes kooperációjától és a vállalkozás vezetőjének (általános) bizalmi attitűdjétől, de független a piac koncentrációjától. A tanulmány azt a kérdést is vizsgálja, hogy a minőségbiztosítási rendszerek bevezetése a szállító vállalkozásnál valóban előmozdítja-e a vevőnek a szállító kompetenciája iránti bizalmát.

Kopasz Marianna egyetemi tanársegéd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékén, e-mail címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022