- Ön itt van:
-
Kezdőlap
-
Hungarian
-
Korábbi számok
- IX. évfolyam, 1-2. szám, 2011/1-2
Ugyan eddig nem készültek erről reprezentatív felmérések, de valószínűsíthető, hogy a kritikai lapok számának növekedésével fordítottan arányosan csökken azok olvasóinak száma. A bevezető két szakember nem reprezentatív, de két különböző szögből bemutatott felmérését veti össze. Az egyik – Szabó István elemzése – a magyarországi kritikusok helyzetét mutatja be. A másik – Vasco Boenisch német kritikus Krise der Kritik című könyve – hosszas kutatás alapján készült, amely ugyan a kritikusok önreflektált álláspontját is figyelembe veszi, de főképpen az olvasók elvárásait, valamint a kettő szembeállítását tartalmazza.
A német kutató úgy véli, hogy az olvasók igényét is kielégítő új kritikai forma kialakulása megmentheti a színikritika létét, mivel annak tájékoztató és útmutató mivolta nélkülözhetetlen. Vasco Boenisch rávilágít arra, hogy a kritikusok nagyon sokszor nem tudják pontosan, mit várnak olvasóik az írásaiktól. A kritikusok elképzeléseit szembeállítja az olvasóik elvárásaival és világosan rámutat az ellentmondásokra. Tanulmányát főképp arra alapozza, hogy a németországi olvasók mást-mást várnak el a regionális, illetve az országos terjesztésű lapoktól. A német kritikus rávilágít arra, hogy a színikritikának új formát kell öltenie, ennek formája pedig már lehet, hogy létezik is: talán az interaktív
on-line színházi közösségek tevékenységéből alakulhat ki az új típusú színikritika.
Bakk Ágnes a Magyar Nemzeti Digitális Archívum munkatársa, valamint a Füge Produkció és a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház projektmenedzsere, Budapesten él.
A tanulmány kiinduló gondolata ahhoz a korábbi szociológiai megfigyeléshez kapcsolódik, hogy az egyén társas kapcsolatai kimutathatóan hozzájárulnak az egyén önértékelésének, biztonságérzetének és motivációjának erősödéséhez (a bonding típusú kapcsolatok révén) és konkrét problémáinak megoldásához (a bridging típusú kapcsolatok mentén történő segítségnyújtás révén).
A szerző annak a lehetőségeit kutatja, hogy az online térben, a kultúra révén ezek a kapcsolatok hogyan építhetőek/hasznosíthatóak nagyobb hatékonysággal. Ennek érdekében konkrétan egy online hírplatform felépítését javasolja, amely egyszerre esemény- és közösségvezérelt, egyszerre mozgósítja a felhasználók bonding és bridging típusú kapcsolatait. A Facebook és a Twitter működésének kapcsolati architektúráját összekapcsolva egy olyan, az egyéni és csoportproblémák követésére optimizált, eseményvezérelt közösségi portál kiépítését tartja célszerűnek, amely interszubjektivitásra és tudásátadásra hangolt technológiai háttérrel arra motiválja a felhasználót, hogy bejárja a bridging és a bonding között elterülő kapcsolatlehetőségek teljes skáláját, és ezáltal teljes közösségi élményt nyújtson a felhasználónak.
Szakáts István kultúraszervező, a kolozsvári AltArt Alapítvány vezetője.
A kilencvenes években Európában új színházi forma erősödik meg: a dokumentarista színház. A dokumentumgyűjtés, történelemírás hagyományos felfogását megbontva ez a színházi forma újfajta perspektívából kívánja láttatni társadalmunk jelenét azáltal, hogy a kisemberhez a kisemberről a kisember szavaival szól. Erdélyben 2009-ben jelenik meg Gianina Cărbunariu kezdeményezésével. A 20/20 című dokumentarista előadás eredménye nem egy új szövegközpontú színház létrejötte, nem a narratív előadásmód továbbéltetése, hanem egy dialektikus viszony kialakítása néző és előadó között, a jelenből láttatott múltról való vitába szállás. A színház fiktív kereteibe zárva megismerünk egy valós társadalmi rendet, amelyben román és magyar együtt élnek. A 20/20 esetében nem az a fontos, hogy mi is történt 1990 előtt, hanem, hogy mit kezd ma ez a társadalom a múlttal és a jelen szabadság ízével.
Szabó Réka teatrológus, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának végzettje, jelenleg magyar–német szakos hallgató.
A tanulmány a romániai lakosság kulturális fogyasztási módozatainak leírására vállalkozik a 2005-ben készült Kulturális Fogyasztási Barométer c. kérdőíves vizsgálat eredményei alapján. Főkomponens-elemzés segítségével a szerző kilenc fogyasztói típust különít el, melyeket először részletesen bemutat, majd megvizsgálja, hogy ezek mennyire jellemzőek az egyes kulturálisan szegmentált társadalmi kategóriákra. Az elemzés legfontosabb következtetése az, hogy a társadalmi és a kulturális rétegzettség, bár metszi egymást, nem tevődik egymásra; a kulturális fogyasztás mintázatai szorosan összefüggenek viszont az anyagi erőforrások, a lakóhely, a kor és a nem szerinti differenciálódással.
Marius Lazăr a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Intézetének docense.
Aktuális szám
Részletes kereső
Hírek
A folyóirat támogatói
