Kéziratok

et logo 230 2



A tanulmány a posztkommunista román vallásszociológiába próbál bepillantást nyújtani. E célra három román szociológiai folyóiratban az utóbbi 15 évben megjelent vallás-tematikájú tanulmányokat elemez. A román vallásszociológiai „termés" tartalmi áttekintése mellett kísérletet tesz a vallásszociológiai mező szerkezetének vizsgálatára is, az egyes szerzők jelentőségének és a köztük levő kölcsönös hivatkozások rendszerének vizsgálata révén. Kiss Dénes (Mezőfele, 1970) a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkás Karának tanársegédje, emailcíme: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022