Archívum

et logo 230 2



Európa több posztszocialista országa a kommunizmus bukása után tapasztalta meg azt a jelenséget, amelyet a valláskutatók rendszerint vallási újjászületésnek neveznek. Mind az antropológusok, mind pedig a szociológusok biztosak voltak benne, hogy e jelenségben a szekularizáció elmélete ellen szóló komoly bizonyítékot fedeztek fel. Figyelmüket azonban sajnálatos módon elkerülte e vallási növekedés sajátos jellege, valamint a vallási reprezentációk posztkommunista periódusban bekövetkező strukturális változása.
E vallási növekedés egyfelől a hagyományos vallási kifejezésformáktól való távolodást és új vallási formák (keleti hitek, buddhizmus, jóga és New Age mozgalmak) felé való közeledést jelentett; másfelől pedig az intézményesített vallási autoritás minden formájának erőteljes elvetését. Az új, posztszocialista világban felnövő fiatal generációk számára ez nemcsak a vallás keresését jelentette, hanem egyben mentességet is az erkölcsi-gyakorlati szabadságukat korlátozni óhajtó kötelezettségekkel szemben. A vallás spiritualizálódott, a korábban megalapozott ortodox vallási identitások pedig megkérdőjeleződtek a korábbi ateista retorikától lényegesen különböző új kulturális jelentéseknek köszönhetően.

A Románia új, kapitalista kultúráját elemző antropológiai kutatásnak meg kell tehát vizsgálnia a kialakuló posztmodern kulturális identitások hatását a vallásra és a vallási reprezentációkra. Jelen tanulmány egy szociológiai és antropológiai betekintést nyújt a román kapitalizmus kozmológiáiba, és elemezni kívánja ennek kihatásait a hagyományos vallásos mentalitásra. Választ próbál adni arra a kérdésre, hogy mennyire nyugatiasodott el vallásunk, és hogyan közelítenek a fiatal nemzedékek a posztszocialista Románia vallásosságának újszerű megértéséhez.
Sorin Gog szociológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociálismunkásképző Karának tanársegéde. Érdeklődési területei a vallásszociológia és antropológia, társadalomelméletek, társadalmi értékek, a modernitás és a poszt-modernitás problematkája. Email címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022