A folyóiratról

et logo 230 2



Jelen elméleti jellegű írás a sport és a szocializáció, illetve oktatás közötti kapcsolatra, valamint a társadalmi értékrendre mutat rá a labdarúgás példáján keresztül. A szerző a mai sport szocializációs hatásának pozitív és negatív társadalmi funkcióját egyaránt tárgyalja. A sport általános nevelőioktatói szerepének és kritikájának vázlata után a focimeccs rítusának jelentése alapján amellett is érvel, hogy a mai labdarúgás – átütő hatásának köszönhetően – jól megjeleníti és közvetíti a domináns kulturális modell lényegi összetevőit: az alapvető normákat, végső soron a nyugati társadalmakra jellemző éthoszt; amely nevel is egyben.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A pedagógus migráció jelenségéről kevés vizsgálat készült, mondhatnánk, hogy a pedagógusok kivándorlása „vakfoltnak" számít a migráció- és a neveléstudományi kutatásokban egyaránt. Jelen írásban kísérletet teszek arra, hogy e létező jelenséget bemutassam, értelmezzem a Magyarországra áttelepedett erdélyi magyar pedagógusok egy szűkebb csoportján.
Jelen tanulmány „A Magyarországra áttelepedett erdélyi pedagógusok szakmai és társadalmi integrációja" c. doktori disszertációm átdolgozott fejezete.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Erdély felsőoktatási centrumainak a vonzásterülete empirikus kutatási módszerekkel jelenleg még feltáratlanok. Ezek közül Marosvásárhely jelentős felsőoktatási centrum, a történeti Székelyföld kulturális központja évszázadok óta. A város középfokú oktatási vonzáskörzetének helyi és megyei szinten van jelentősége. A felsőoktatási intézmények vonzásterülete regionális és országos jelentőségű, ami intézményenként eltérő jellegű lehet. Mindez a képzési programok kínálatától, a társadalmi igényektől, a közlekedési infrastruktúra jellemzőitől, a város elérhetőségétől függ nagyrészt. Jelen tanulmányban lehatárolásra kerül a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kara Marosvásárhelyen működő intézményének a vonzásterülete. A vonzásterület struktúrája és dinamikája a felsőoktatási expanzió tükrében kerül bemutatásra.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Az alábbi írás a kisiskolások egészségnevelésének fontosságára próbálja felhívni a fi gyelmet. Egy rövid magyarországi és romániai történeti felvezető után elemezzük a jelenlegi romániai helyzetet. Az elemzésben mintegy 704 osztályt és két megyét átfogó kutatásunk eredményei kerülnek bemutatásra. Kíváncsiak voltunk, hogy az elemi oktatásban levő diákok a négyévnyi ciklusban mekkora arányban részesülnek egészségnevelésben, befolyásolja-e mindezt az, hogy a hozzátartozó dokumentáció csak román nyelven érhető el?

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A tanulmány azoknak a romániai magyar családoknak az iskolaválasztási motivációit értelmezi, akik román tannyelvű oktatási intézetet választanak (miközben a magyar közösségre inkább az anyanyelvi iskolázás jellemző). Azt elemzi, hogy román nyelvű oktatást választó fiatalok vagy szüleik mi okból döntenek így, illetve ők maguk kommunikációjából mi derül ki arról, hogy miért döntenek így.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022