Az önmagát „Iszlám Államnak" (angolul Islamic State, rövidítve IS) nevező „dzsihádista" csoport terjeszkedése és viszonylagos sikere – a jelen tanulmány megírásakor – hozzájárult az Irak és Szíria közötti konfl iktus elmérgesedéséhez. Becslések szerint mintegy 2000 harcosuk olyan nyugati személy, aki azért utazott ezekbe az országokba, hogy felvállalja a dzsihádot. A médiariportok, ideértve a közösségi médiát, azt sugallják, hogy legalább is néhányuknak köze volt számos erőszakos cselekedethez: nemi erőszakhoz, lefilmezett lefejezéshez, keresztre feszítéshez és tömegkivégzéshez. Szerfölött komplex kérdés, hogy a viszonylagos biztonságban és erőszakmentes társadalmakban felnőtt nyugati emberek hogyan és miért jutnak oda, hogy ilyenfajta cselekedeteket felvállaljanak, és aktívan keressék annak lehetőségét, hogy erőszakos konfliktusokban vegyenek részt. Némi fényt deríthet e kérdéskörre, ha megvizsgálunk néhány olyan fi gurációs feltételt, amelynek jelenlétében nyugati emberek a globális dzsihád mozgalomba és alkalomadtán extrém erőszakos cselekedetekbe keveredtek. Néhány sajátos folyamat és kapcsolat fontos szerepet játszik abban, hogy nyugati emberek „dzsihádistákká" válnak. Ezek között megemlítjük a „civilizációs" és „decivilizációs" folyamatokat, valamint a kapcsolódó beágyazottak–kívülállók közötti viszonyt. Kulcsszavak: terrorizmus, dzsihádizmus, civilizáció, decivilizáció, beágyazottak–kívülállók közötti kapcsolatok, brutalizáció, Norbert Elias
