Az írás a modern magyar irodalmi szerzőséggel kapcsolatos ideológiák egyfajta archeológiáját kívánja megrajzolni. Ennek érdekében a szerzői joggal kapcsolatos első törvényjavaslatokat övező vitákat irodalomszociológiai elemzésnek veti alá. A szerző szerint szűklátókörű az a megközelítés, amely a szerzői jogot az irodalom gazdasági felértékelődésére, az irodalomból való megélhetés új esélyére és az íróságnak polgári életpályaként való elfogadására adott társadalmi válaszként értelmezi. A szerzői joggal kapcsolatos vitákban ugyanis olyan kérdések is tematizálódnak, mint a protekcionizmus a nemzeti irodalomban és művészetben, a szerzőség és a szellemi tulajdon határainak a kérdése, az érték és a szerzőség dilemmái stb. Ezek a kérdések, úgy tűnik, a napjainkban sem veszítettek aktualitásukból, sőt, a digitális szerzőség korában új vehemenciával törnek elő. T. Szabó Levente a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa.
A tanulmány vázolja azokat az erőmezőket, melyek nem csupán létrehívták a múzeumot (nagyrészt) a XVIII., illetve a XIX. században, hanem meg is határozták annak teleológiáját. Az etnikailag homogén nemzetállam transzcendált ideája a szerző tézisei szerint alapvető jelentőségű „humán konstrukció" volt a múzeum számára. A XX. század második felében lezajlott történelemelméleti változások azonban mintha érintetlenül hagyták volna a múzeum „eredeti" szerkezetét. Az olyan, mára már felülvizsgálat alá vont terminusok, mint az interszubjektivitás, objektivitás, érték, kánon, a múzeum terében szinte problémátlanul látszanak működni. A dolgozat a színház felől vizsgálja egy olyan múzeum lehetőségét, mely strukturális sajátosságává, illetve tárlatrendezési elvévé teszi a kiszámíthatatlanságot, az érték viszonylagos voltát, a jelentés felbomlásának pillanatát. Czékmány Anna a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének doktorandusza.