Formai követelmények

et logo 230 2



Az írás a részvételi művészet fogalmát mutatja be és példákat keres a magyar képzőművészeti gyakorlatból ilyen alkotásokra. A szerző részvételi (művészet)-nek tekinti az olyan alkotói tevékenységet, amely az alkotás folyamatában más egyénekkel, elsősorban nem művészekkel együttműködésben, azok cselekedeteit a műbe beépítve valósítja meg. A fogalom a magyar művészeti életben ritkán, más műfaji meghatározások mellett szokott előfordulni, elsősorban a társadalmilag elkötelezett művészet vagy a public art gyűjtőfogalmak aleseteként. A szerző által felsorolt művészeti projektek is – Koronczi Endre, László Gergely és Rákossy Péter, Tesch Katalin és Szabó Ildikó munkái – szintén azon kevés public art művek közé tartoznak, ahol az alkotók nagy hangsúlyt fektetnek egy közösség bevonására az alkotási folyamatba.
Bálint Mónika szociológus, kulturális szervező, kommunikáció szakos PhD hallgató a Pécsi Tudományegyetemen.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022