A szakkollégiumok sok tekintetben hungarikumnak tekinthetőek abban az értelemben, hogy bár egyéb országokban is találunk szép számmal felsőoktatási tehetséggondozást felvállaló intézményeket, a magyarországi szakkollégiumokat a szakmai profil mellett jellemzi egy fajta sajátos mozgalmi jelleg, egy olyan tudatosság és társadalmi felelősségvállalás is, ami nyilván a történelmi-politikai háttértől is meghatározott.
A szakkollégiumok a roma közösség problémáit, illetve azokat a hátrányos szocio-kulturális mutatókat, melyek terén a romák aránya a teljes népességen belül rendkívüli mértékben felülreprezentált, sokáig fontos társadalmi kérdésnek tekintették, de a tudományos vizsgálódáson és eseti módon megvalósított civil kezdeményeseken túl, átfogó program nem indult e kérdésben.
A reziliencia a romák esetében véleményem szerint azt jelentené, hogy sikerül kinevelni egy olyan szerteágazó tudományos hátterű értelmiséget, amely valóban a közösség szószólója lehetne, és autentikus válaszokat fogalmazhat meg a roma közösség jogos igényeivel, melyek révén megtalálható a középút a kulturális azonosságtudat megtartása és a kellő mértékű társadalmi integráció között. Az Európai Unió reziliencia politikájának aligha a legsebezhetőbb társadalmi csoportokra fókuszál, hiszen e társadalmi csoportok valóban a teljes leszakadás környékén vannak és esetükben a reziliencia nem a továbbfejlődés, hanem a közösségi túlélés előfeltétele.
Dolgozatomban esettanulmány jelleggel, tudományos igényességgel tárom fel a Jezsuita Roma Szakkollégium eddigi működését, tapasztalatait, mind a szakirodalmi feldolgozás, mind a vezetők és végzett szakkollégisták bevonásával, megkérdezésével.
Kulcsszavak: roma szakkollégium, szakmai profil, rezilienciapolitika
