Egy tovatűnő világ emléknyomait keresem, azokat a többrétegű szavakat, különös hiányérzéseket, eltéphetetlen gyökereket, melyeket a pesti flasztert naponta koptató, sikeres – a külső szemlélő számára (talán) teljes és gazdag életet élő –, Erdélyből áttelepült, középkorú, értelmiségiek kis mikroközösségének tagjai őriznek magukban. Eredeti romániai és budapesti helyszíneken kutattam egy mikroközösség élethelyzetét, életérzéseit, viszonyát szülőföldhöz, hazához, anyanyelvhez és az emigrációhoz. A prekoncepció és a hipotézis megfogalmazása során egy terminológiai és egy tudományági besorolásból indultam ki. Számomra a legérdekesebb a kulturális antropológia legfiatalabb, gyors dinamizmussal fejlődő tudományterülete: egy adott mikroközösség lelki és csoportpszichológiai jellegzetességeinek vizsgálata, érzékletes bemutatása, dokumentálása. Sérülések, érzékenységek, kötődések tájhoz, nyelvhez, emberekhez, tárgyi kultúrához, hangokhoz, dallamokhoz, szavakhoz, humorhoz és bánathoz, egzisztenciához, közösségi morálhoz. Az engem legjobban izgató téma: a „menni, vagy maradni” dilemmája, az „itt és ott” szorító kettőssége, az „itthon” és „otthon” feloldhatatlan bonyolultsága. A lényegi feszültségforrást jelentő mondatokat erdélyi ismerőseim fogalmazzák meg, egymásnak feszülő, fiktív párbeszédeik során. A Kisbácsban élő nyugdíjas már-már Ószövetségi prófétákat idéző, veretes és szigorú értékítéleteit a bölcsen mosolygó Budapesten élő, egyetemi tanszékvezető európai kultúrával mélyen áthatott, praktikusan egyszerű, ámde magasabb szellemiséget idéző mondatai oldják, cáfolják. E két központi szereplőt erősítik, árnyalják egy újságíró és egy fiatal egyetemista megnyilatkozásai. Az emigráció politikai vagy gazdasági okokból történő kivándorlás, de beszélhetünk-e emigrációról az erdélyi magyarok esetében? „Ki”-, vagy „bevándorlás” történt-e, „hazajöttek”, vagy „elhagyták hazájukat”, nyelvet változtattak, vagy megmaradtak az anyanyelvnél? Mi változott és mi nem? Mit hagytak ott és mit találtak –, ezek mind olyan kérdések, amely egy speciális helyzetben lévő nemzetiség problematikáját vetik fel. A jelen írás szerzője nem tartja fent igényét az objektív válaszadásra, hanem megpróbál részleteket elemezni, s felvázolni néhány olyan pontot, amelyből látható, hogy az emigráció folyamata nem ugyanúgy él az emberek emlékezetében, nem ugyanazt jelenti mindenkinek, és ez nem függ attól, hogy a szülőföldjükön maradtak-e, vagy kivándoroltak, fiatalok vagy idősek, férfiak-e vagy nők.
Kulcsszavak: Erdély, Magyarország, emigráció, identitás, asszimiláció, szülőföld

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A szociológiai, pszichológiai, pedagógiai kutatások egyetértenek abban, hogy az óvodáskor egy rendkívül fontos időszak a gyerek szociális kompetenciájának alakulása szempontjából. Ebben az időszakban sajátítja el a gyerek azokat az adaptív vagy maladaptív megküzdési stratégiákat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy reziliens személyiséggé váljon. A gyerek társas és társadalmi lénnyé alakulása az őt körülvevő, elsősorban családi, majd óvodai mikro szociális közegben történik, melyek azonban a makro társadalmi tényezők által meghatározottak. A tanulmány egy 3-6 éves gyerekeken végzett óvodai kutatást mutat be (n=126), a protektív faktorokat és a kockázati tényezőket két dimenzióban ragadja meg: intraperszonális szinten a gyerekekre jellemző megküzdési mechanizmusait vizsgálja óvodai szituációkban, mikroszociális szinten pedig a család szocio-demográfiai körülményeit elemzi, illetve az óvodai mikroközösség szintjén kitér a kortárs csoportba illeszkedés szociometriai vizsgálatára. A kutatás az egyéni és társadalmi jellemzők kapcsolatainak feltárására vállalkozik, annak érdekében, hogy megtaláljuk, mit tehetünk mikroszociális szinten az óvodásért a holnap felnőttjének pozitív életminősége érdekében.
Kulcsszavak: megküzdési stratégia, protektív mechanizmus, mikroszociális környezet, társadalmi meghatározottság, család

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A szakkollégiumok sok tekintetben hungarikumnak tekinthetőek abban az értelemben, hogy bár egyéb országokban is találunk szép számmal felsőoktatási tehetséggondozást felvállaló intézményeket, a magyarországi szakkollégiumokat a szakmai profil mellett jellemzi egy fajta sajátos mozgalmi jelleg, egy olyan tudatosság és társadalmi felelősségvállalás is, ami nyilván a történelmi-politikai háttértől is meghatározott.

A szakkollégiumok a roma közösség problémáit, illetve azokat a hátrányos szocio-kulturális mutatókat, melyek terén a romák aránya a teljes népességen belül rendkívüli mértékben felülreprezentált, sokáig fontos társadalmi kérdésnek tekintették, de a tudományos vizsgálódáson és eseti módon megvalósított civil kezdeményeseken túl, átfogó program nem indult e kérdésben.
A reziliencia a romák esetében véleményem szerint azt jelentené, hogy sikerül kinevelni egy olyan szerteágazó tudományos hátterű értelmiséget, amely valóban a közösség szószólója lehetne, és autentikus válaszokat fogalmazhat meg a roma közösség jogos igényeivel, melyek révén megtalálható a középút a kulturális azonosságtudat megtartása és a kellő mértékű társadalmi integráció között. Az Európai Unió reziliencia politikájának aligha a legsebezhetőbb társadalmi csoportokra fókuszál, hiszen e társadalmi csoportok valóban a teljes leszakadás környékén vannak és esetükben a reziliencia nem a továbbfejlődés, hanem a közösségi túlélés előfeltétele.
Dolgozatomban esettanulmány jelleggel, tudományos igényességgel tárom fel a Jezsuita Roma Szakkollégium eddigi működését, tapasztalatait, mind a szakirodalmi feldolgozás, mind a vezetők és végzett szakkollégisták bevonásával, megkérdezésével.
Kulcsszavak: roma szakkollégium, szakmai profil, rezilienciapolitika

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Romániában a drogfogyasztás egyre jelentősebb társadalmi problémának számít, amelyet hiányos szakmai eszköztárral kezelnek. Az ország drogpolitikája elsősorban restriktív büntetéseket alkalmaz az elítélt szerfogyasztók körében, sokuktól még az orvosi kezelést is megvonják a börtönben. A drogrehabilitációs intézetek pszichoszociális és detoxifi káló szolgáltatásai hiányosak, emiatt egyre kevesebben fordulnak hozzájuk bizalommal. Emellett az ártalomcsökkentésre szakosodott programok is alulfinanszírozottak, fele annyi embert sem tudnak ellátni, mint ahánynak szüksége volna rá. Hasonlóan problematikus a drogprevenciós tevékenységek helyzete is. A kolozsvári alapítású Independence Zone nevű szakmai együttműködés főképp a prevenció területén fejt ki irányadó tevékenységet, immáron tíz éve. A legveszélyeztetettebb csoportra fókuszálva az IZ 2004 óta minden évben részt vesz Erdély egyik legnagyobb ifjúsági fesztiválján, prevenciós tevékenységével és terepkutatásaival hasznos szakmai tapasztalatokat és tanácsokat oszt meg a fiatalkorúaknak szóló prevenciós programokban főszerephez jutó pedagógusokkal. Ebben a cikkben bemutatjuk az IZ tízéves tevékenységének legfontosabb szakmai megvalósításait, illetve kiemelünk néhány szemléletes adatot a fesztiválokon végzett terepmunka kutatási eredményeiből.
Kulcsszavak:drogprevenciós tevékenység, drogpolitika, ifjúsági fesztiválok, terepkutatás

A tanulmány teljes szövege (pdf)