Kéziratok

et logo 230 2



A romániai és ezen belül a kolozsvári informális gazdasági stratégiák megismerésének folyamatába be kell illesztenünk a tetten érhető vagy megfigyelhető tevékenységek ismeretén túlmenően azt a vizsgálati szempontot is, amely nem a konkrét informális gyakorlatok oldaláról közelítve ismeri meg az informális szférában tevékenykedőket, hanem csoportokat célozva térképezi fel azt, hogy milyen stratégiák, vagy gyakorlatok rejlenek az adott partikularitások (értsd partikuláris csoportok) mögött. Jelen esetben a megcélzott partikularitást a kolozsvári egyetemisták csoportja képezi, akik azon túlmenően, hogy jelenlétükkel olyan gazdasági szektorokat hoztak létre, amelyek kifejezetten erre a csoportra specializálódtak, sajátos, csak rájuk jellemző informális gazdasági stratégiákat is „kifejlesztettek".

Gál Katalin szociológus, jelenleg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem doktori hallgatója; email címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022