Előfizetés

et logo 230 2



A tanulmány célja megvizsgálni, hogy a női vállalkozók hogyan férnek hozzá a társadalmi tőkéhez, hogyan építik azt ki, és hogyan használják fel azt a vállalkozási folyamatok különböző szakaszaiban. Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkeznek a női vállalkozók kapcsolatépítés terén, és hogy ezek a közösségi hálózatok milyen szerepet játszanak eredményességükben. Kutatási kérdésem tehát kettős: egyrészt azt szeretném feltárni, hogy milyen szerepet játszik a társadalmi tőke a női vállalkozók tevékenységében, másrészt pedig az érintett vállalkozónők interpretációit kívánom vizsgálni.

A vizsgálat relevanciáját az adja, hogy a női vállalkozók kutatásában a fent említett kérdésre kevesebb figyelmet szenteltek, nemcsak nemzetközi, de erdélyi viszonylatban is. Továbbá a korábbi kutatásokat jobbára kvantitatív módszerekkel vizsgálták, így a téma újszerűségét a módszertani megközelítés is adja.

Vizsgálatom keresztmetszeti, elemzési egységét pedig női vállalkozók fogják alkotni. A kutatás alapsokaságát az Erdélyben tevékenykedő magyar vállalkozónők teszik ki, kutatási kérdéseimet pedig mindenekelőtt interjús módszer alkalmazásával látom megválaszolhatónak. A kutatás tizenhat interjúra épül, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy direkt módon hozzáférjek az alanyok értékeihez, motivációihoz, történeteihez, amelyek a tanulmány alapját képezik.

Ezek feltérképezése és megértése nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy különféle vállalkozásösztönző programok és kezdeményezések célzottabb támogatást tudjanak adni cégalapítást fontolgató nőknek.

Kulcsszavak: társadalmi tőke, női vállalkozók, vállalkozói sikeresség, társadalmilag meghatározott nőiesség

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám

et2021 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodataciteIndex Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

bgalogo weber