A tanulmány a Romániában bizonyos krízishelyzetek esetén igénybe vett ortodox román szolgáltatásokat, ez esetben a gyógyítás ortodox gyakorlatának alkalmazását elemzi a moldvai római katolikus hagyományban. Ugyanakkor ennek a jelenségnek az értelmezése rávilágít a tágabb moldvai kulturális-társadalmi kontextus sajátos vonásaira is, mint például a katolicizmus és ortodoxia, közösség és egyházi gyakorlat, valamint egyén és közösség összefüggéseire. A kutatás módszerét tekintve néprajzi-antropológiai, helyszíne a moldvai Lujzikalagor (Luizi-Călugăra, Bacău) volt.A tanulmányból kiderül, hogy az egyén mindennapi életében és világképében természetes módon fér meg egymás mellett a római katolikus rítusokat követő vallásgyakorlás és a gyógyításnak azon formája, amely az ortodox rítusokat követi. A funkcionális egészet alkotó vallási hagyományok az egyén élethelyzetének függvényében válnak aktívvá, illetve szorulnak háttérbe. Ez a funkcionálisan működtetett vallásos világkép ráirányítja a figyelmet a moldvai csángó kulturális rendszerbe kódolt alkalmazkodási képességre is.Lajos Veronika Etnográfus MTA DE Néprajzi Kutatócsoport – tudományos segédmunkatársa (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).

A tanulmány teljes szövege (pdf)

A 21. század elején vajon milyen lehet 20-30 év körüli fiatalként élni egy román–magyar határhoz közeli, kb. 2000 fős magyar településen? Hogyan jelenik meg vidék és város viszonya a helyi fiatalok elbeszélésében? Milyen vidék- és városképek uralják történeteiket? A mindennapok vajon hogyan képeződnek le a térhasználatban? Milyen összefüggések figyelhetők meg a térhasználatra és térbeélésre vonatkozó társadalmi gyakorlatokban vidék és város között?

Mindezeknek a kérdéseknek a tanulmányozása megerősítette bennünk azt, hogy a 21. század elején a magyar kulturális antropológiában és néprajztudományban is érdemes újragondolni vidék és város viszonyát, újraértelmezni a kettő kapcsolatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy módszertani szempontból is érdemes átgondolni napjaink lokális társadalmának kutatását. Megállapításaink egyaránt épülnek a témába vágó nemzetközi és magyar szakirodalomban – elsősorban a kortárs kulturális antropológiában és a néprajzban, illetve részben a vidékszociológiában – ismert elméleti és módszertani alapokra, valamint a 2012–2014-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon végzett etnográfiai terepmunka tapasztalataira.

A 21. század elején kortárs társadalmunk rendkívül komplex, ami érvényes vidék és város viszonyára is, ennél fogva célszerű lehet az etnográfiai kutatás látószögét, ha tetszik, terét, kitágítani. Azaz érdemes lehet a lokális életvilágot és a helyiek által rendszeresen használt színtereket – beleértve akár a városi és egyéb közeli falusi, akár az online világokat is – együtt vizsgálni és értelmezni. Munkánk egy ennek megvalósítására tett kísérlet, ami a kritikai antropológia gyakorlatához kapcsolódva egyaránt tartalmazza a tanulságokat és a hiányosságokat, hiszen egyetlen kísérlet sem lehet mentes ezektől.

Kulcsszavak: vidék és város, reprezentáció, térhasználat, kritikai antropológia, terepmunka, több színterű etnográfia

A tanulmány teljes szövege (pdf)