Korábbi számok

et logo 230 2



Arjun Appadurai kulturális antropológus a globális világban a lokalitás helyének problematikus meghatározását veti fel. A lokalitás fogalma értelmezésében összetett, erősen összefügg a szomszédsággal, emellett kapcsolatokat, térbeliséget is jelent. A kárpátaljai Beregdédán végzett etnográfiai terepmunkám tapasztalatai szerint a helyiek lokális identitása a lakóház utcájához kötődik. Mindezt az „én ebbe az utcába születtem”, vagy „én még ebből az utcából se költöznék ki”, vélemények támasztják alá. A helyi identitást meghatározza a szomszédság, amelynek materiális, fizikai értelemben vett határai megmutatkoznak ugyan, de igencsak képlékenyek. A szomszédságról való gondolkodás személyiség-és szituációfüggő is: függ az emberi, társadalmi, illetve hierarchikus viszonyoktól és az etnicitástól is. Azonban megfigyelhető, hogy az etnikai, vallási törésvonalak, az eltérő érdeklődési kör nem zárják ki a szomszédsági viszony létrejöttét. A településen az etnikailag többé-kevésbé vegyesnek mondható térbeli tagolódás az empirikus találkozások sűrű találkozási helyeit teremti meg, melyek a szomszédsági viszonyban is tetten érhetőek. A Beregdédán élő magyarok, ukránok és cigányok etnicitásában az együttélés pozitív empirikus élményét sok esetben a szomszédsági viszonyrendszer, a mindennapi interakció teremti meg, ugyanakkor a tapasztalati ismeretek nem képesek teljes mértékben megdönteni a sztereotípiákat. Az „általános érvényű” negatív sztereotip kép és az ettől eltérő tapasztalati élmények párhuzamosan fennmaradó, mintegy egymást kiegészítő észlelésekként vannak jelen az együtt élő etnikumok mindennapjaiban.

Kulcsszavak: szomszédság, együttélés, lokalitás, sztereotípia

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022