Előfizetés

et logo 230 2



Megkülönböztetett figyelemmel követte a magyarországi futballtársadalom a 2008 után háromszor is a Bajnokok Ligája-főtáblájára jutó CFR 1907 Cluj nemzetközi szereplését. A kolozsvári csapat népszerűségét alapvetően három tényező magyarázza: a romániai egyesület magyar vonásai, az anyaországi labdarúgás sikerhiánya, valamint Erdély „fővárosának” a történelmi múltból táplálkozó vonzereje. Ami az első szempontot illeti, a klubot az európai menetelés idején tulajdonosként vezető Pászkány Árpád személye, a hivatalos névbe beépített, Trianon előtti időket idéző 1907-es évszám, valamint a közönség számos magyar tagja és a régi csapatnevet viselő KVSC Galeri erősítette
a magyar színezetet. A kérdés azonban ennél összetettebb, hiszen hiába szerződtette Pászkány Árpád 2012-ben – talán szimbolikus lépésként – a nyakára hatalmas magyar címert tetováltató Vass Ádámot, az erdélyi üzletember sohasem vállalta a klub magyar identitását. Annál inkább képviselte az erdélyiség eszméjét, amely a bukaresti, regáti vonallal szemben egyfajta európai, felvilágosult, kulturált gondolkodásmódot jelenít meg. Az etnikai szempontokat háttérbe szorító Erdély-tudattal a – városi viszonylatban saját felfogásukat az Universitatea-táborral szemben megfogalmazó – CFR szurkolók is képesek azonosulni, nem véletlenül rakták ki az óriás molinót a Manchester United elleni BL-mérkőzésen: „Transylvania, this is where we live, this is where we belong.” Magyarország konstans kudarcélménye is hozzájárult ahhoz a vonzalomhoz, amelyet Románia egyik futballban jóval sikeresebb csapata iránt táplált, ráadásul Pászkány Árpád személyében – becenevéhez híven – valóban Erdély Abramovicsát, a magyar labdarúgásból hiányzó, modern klubtulajdonost látta. Kiegészült mindez azzal a historizáló Erdély-nosztalgiával, amelyet Kolozsvár városa mint a CFR történelmi időket idéző környezete táplált. Az esszé igyekszik rávilágítani a kötődés vélt vagy valós indokaira, a magyarországi CFR-kultusz hátterére és a kérdéssel kapcsolatban kibontakozó magyar–román vagy kolozsvári–budapesti vitákra.
Kulcsszavak: labdarúgás, Kolozsvár, CFR 1907 Cluj, magyar–román viszony, identitás, történelem

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022