Hipotézisem szerint a mai roma értelmiségiek többsége részese volt az oktatási intézmények szelektív és diszkriminatív rendszerének, esetükben mégis nagymértékű társadalmi mobilitás ment végbe. A tanulmány célja a reziliencia hatásmechanizmusainak feltárása az 1980-as évek után született magyarországi roma diplomások körében. Célom megvizsgálni azokat a láthatóan sikeres folyamatokat, rugalmas alkalmazkodásokat, amelyek esetükben történtek. Kutatási kérdésem az említett generáció társadalmi reziliencia változásaira, hatásaira fókuszál: Hogyan és miként képesek maguknak újabb elérendő célokat kitűzni? A koragyermekkori traumák az egyén életében milyen hatásmechanizmusokat eredményeznek? Hogyan és mekkora mértékben sajátítja el az évek alatt teljesítendő ismereteket és kompetenciákat? A közoktatási rendszer gyakran nem veszi fi gyelembe a tanulót, csak kimeneti és bemeneti követelményeket helyez elé. A reziliens személy ezekben az esetekben elsajátítja az iskola által követelt tananyagot annak ellenére, hogy gyakran nincsen tisztában annak jelentéstartalmával. A különböző kompetenciák hiánya a személy önhibája miatt erősödik meg, mivel az iskola a formális értékeire alapoz. A gyorsütemű társadalmi mobilitás során bekövetkezett státuszváltozás elővetítheti a következő réteg elvárásait. Mit vár el az újabb szint, és milyen addig nem tapasztalt követelményeket kér a magasabb társadalmi réteg az érvényesüléshez? A folyamatos bizonyítási és megfelelési kényszer esetükben egy új kettős vagy többszörös identitást alakít ki, akaratuktól függetlenül. Kérdés, hogy a negatívnak értékelt kisebbségi lét és az esetleges koragyermekkori traumák az egyén életében milyen újabb változásokat eredményeznek?Kulcsszavak: roma diplomások, mobilitás, reziliencia