Kezdőlap

et logo 230 2



A gyermekvédelmi rendszer 1989 óta folyamatos átalakításon megy keresztül. A rendszerváltást követően fokozatosan felszámolták az árvaházakat, helyettük gyermekotthonokat, családi típusú házakat hoztak létre. A tanulmány azt a szemléletváltozást kívánja felvázolni, amely a gyermekvédelemben felnövő, család nélkül nevelkedő gyermekekkel való törődés fejlődését indukálta az elmúlt harminc év Romániájában. A decentralizáció folyamatának három fontosabb periódusát különböztetik meg, melyek mentén én is bemutattam a gyermekvédelmi rendszer elmúlt harminc évét. A romániai gyermekvédelmi rendszer átalakításának is számos akadállyal kellett megküzdenie, mégis példás a jogi, törvényi szabályozása, ami igazodik az ENSZ Gyermekjogi egyezményében foglaltakhoz, hiszen olyan új elveket tart szem előtt, mint a személyközpontúság, a gyermek és család részvétele, a közösség bevonása. Azonban még mindig nagy a szakadék az elmélet és a megvalósítás között. Kormányrendelet írja elő azt, hogy a 2020-as év végéig minden gyermekvédelmi központot fel kell számolni, és prioritásként kell kezelni a rokonoknál való elhelyezést, az örökbefogadást vagy a nevelőszülői programot. Továbbá arra kötelezi a gyermekvédelmi rendszer intézményeit, hogy segítsenek lakást és munkahelyet találni a rendszerből kikerülő fiatalok számára. A rendszerből való kikerülés, a gyermekvédelmi rendszer elhagyása szintén nagy kihívás minden résztvevő számára. A társadalomba sikeresen integrált fiatal felnőtt lehet a jól működő rendszer egyik leghitelesebb visszaigazolása, ami akár a további beavatkozások, átalakítások irányadójaként is szolgálhat.

Kulcsszavak: gyermekvédelemi rendszer, változás, kihívás

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám

et2020 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodataciteIndex Copernicus

Részletes kereső

Hírek

Jelentős változás az MTA Társadalomtudom…

2021-01-02

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a magyarországi, MTA (IX. osztály) tág értelemben vett társadalomtudományi folyóirat-rangsorolása szerint, a 2021-es évre érvényes rangsor 35. helyére került, ezzel 124 helyet ugrott előre a korábbi...

Bővebben...

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

bgalogo weber