A reziliencia, vagyis az egyéni intelligens alkalmazkodás képessége, a személyiség külső és belső tényezői közötti dinamikus kapcsolatot feltételez. Ha valaki sikeresen megküzd egy kihívással, az az eredményes külső és belső adaptáció együttes eredménye. A hosszú távú tervezésre, kapcsolatokra képes személyiség kialakulása csak a fejlődő gyermek alapvető pszichológiai feltételeit biztosító családban mehet végbe.A hatékony alkalmazkodás képességének kialakulása már a korai gyermekkorban elkezdődik, a szocializáció által a családi közeg biztosítja mindazokat a feltételeket, amelyek ezen képesség kialakulását eredményezik. A családi nevelés légköre, az anya-gyerek kapcsolat, a korai kötődési minta, a család, mint rendszer működése mind-mind hozzájárul az egészséges személyiség fejlődéséhez és az egyéni adaptív alkalmazkodás kialakulásához.Kulcsszavak: reziliencia, adaptáció, családi szocializáció, személyiségfejlődés
Egy tovatűnő világ emléknyomait keresem, azokat a többrétegű szavakat, különös hiányérzéseket, eltéphetetlen gyökereket, melyeket a pesti flasztert naponta koptató, sikeres – a külső szemlélő számára (talán) teljes és gazdag életet élő –, Erdélyből áttelepült, középkorú, értelmiségiek kis mikroközösségének tagjai őriznek magukban. Eredeti romániai és budapesti helyszíneken kutattam egy mikroközösség élethelyzetét, életérzéseit, viszonyát szülőföldhöz, hazához, anyanyelvhez és az emigrációhoz. A prekoncepció és a hipotézis megfogalmazása során egy terminológiai és egy tudományági besorolásból indultam ki. Számomra a legérdekesebb a kulturális antropológia legfiatalabb, gyors dinamizmussal fejlődő tudományterülete: egy adott mikroközösség lelki és csoportpszichológiai jellegzetességeinek vizsgálata, érzékletes bemutatása, dokumentálása. Sérülések, érzékenységek, kötődések tájhoz, nyelvhez, emberekhez, tárgyi kultúrához, hangokhoz, dallamokhoz, szavakhoz, humorhoz és bánathoz, egzisztenciához, közösségi morálhoz. Az engem legjobban izgató téma: a „menni, vagy maradni” dilemmája, az „itt és ott” szorító kettőssége, az „itthon” és „otthon” feloldhatatlan bonyolultsága. A lényegi feszültségforrást jelentő mondatokat erdélyi ismerőseim fogalmazzák meg, egymásnak feszülő, fiktív párbeszédeik során. A Kisbácsban élő nyugdíjas már-már Ószövetségi prófétákat idéző, veretes és szigorú értékítéleteit a bölcsen mosolygó Budapesten élő, egyetemi tanszékvezető európai kultúrával mélyen áthatott, praktikusan egyszerű, ámde magasabb szellemiséget idéző mondatai oldják, cáfolják. E két központi szereplőt erősítik, árnyalják egy újságíró és egy fiatal egyetemista megnyilatkozásai. Az emigráció politikai vagy gazdasági okokból történő kivándorlás, de beszélhetünk-e emigrációról az erdélyi magyarok esetében? „Ki”-, vagy „bevándorlás” történt-e, „hazajöttek”, vagy „elhagyták hazájukat”, nyelvet változtattak, vagy megmaradtak az anyanyelvnél? Mi változott és mi nem? Mit hagytak ott és mit találtak –, ezek mind olyan kérdések, amely egy speciális helyzetben lévő nemzetiség problematikáját vetik fel. A jelen írás szerzője nem tartja fent igényét az objektív válaszadásra, hanem megpróbál részleteket elemezni, s felvázolni néhány olyan pontot, amelyből látható, hogy az emigráció folyamata nem ugyanúgy él az emberek emlékezetében, nem ugyanazt jelenti mindenkinek, és ez nem függ attól, hogy a szülőföldjükön maradtak-e, vagy kivándoroltak, fiatalok vagy idősek, férfiak-e vagy nők.Kulcsszavak: Erdély, Magyarország, emigráció, identitás, asszimiláció, szülőföld
A szociológiai, pszichológiai, pedagógiai kutatások egyetértenek abban, hogy az óvodáskor egy rendkívül fontos időszak a gyerek szociális kompetenciájának alakulása szempontjából. Ebben az időszakban sajátítja el a gyerek azokat az adaptív vagy maladaptív megküzdési stratégiákat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy reziliens személyiséggé váljon. A gyerek társas és társadalmi lénnyé alakulása az őt körülvevő, elsősorban családi, majd óvodai mikro szociális közegben történik, melyek azonban a makro társadalmi tényezők által meghatározottak. A tanulmány egy 3-6 éves gyerekeken végzett óvodai kutatást mutat be (n=126), a protektív faktorokat és a kockázati tényezőket két dimenzióban ragadja meg: intraperszonális szinten a gyerekekre jellemző megküzdési mechanizmusait vizsgálja óvodai szituációkban, mikroszociális szinten pedig a család szocio-demográfiai körülményeit elemzi, illetve az óvodai mikroközösség szintjén kitér a kortárs csoportba illeszkedés szociometriai vizsgálatára. A kutatás az egyéni és társadalmi jellemzők kapcsolatainak feltárására vállalkozik, annak érdekében, hogy megtaláljuk, mit tehetünk mikroszociális szinten az óvodásért a holnap felnőttjének pozitív életminősége érdekében.Kulcsszavak: megküzdési stratégia, protektív mechanizmus, mikroszociális környezet, társadalmi meghatározottság, család
A szakkollégiumok sok tekintetben hungarikumnak tekinthetőek abban az értelemben, hogy bár egyéb országokban is találunk szép számmal felsőoktatási tehetséggondozást felvállaló intézményeket, a magyarországi szakkollégiumokat a szakmai profil mellett jellemzi egy fajta sajátos mozgalmi jelleg, egy olyan tudatosság és társadalmi felelősségvállalás is, ami nyilván a történelmi-politikai háttértől is meghatározott.
A szakkollégiumok a roma közösség problémáit, illetve azokat a hátrányos szocio-kulturális mutatókat, melyek terén a romák aránya a teljes népességen belül rendkívüli mértékben felülreprezentált, sokáig fontos társadalmi kérdésnek tekintették, de a tudományos vizsgálódáson és eseti módon megvalósított civil kezdeményeseken túl, átfogó program nem indult e kérdésben.A reziliencia a romák esetében véleményem szerint azt jelentené, hogy sikerül kinevelni egy olyan szerteágazó tudományos hátterű értelmiséget, amely valóban a közösség szószólója lehetne, és autentikus válaszokat fogalmazhat meg a roma közösség jogos igényeivel, melyek révén megtalálható a középút a kulturális azonosságtudat megtartása és a kellő mértékű társadalmi integráció között. Az Európai Unió reziliencia politikájának aligha a legsebezhetőbb társadalmi csoportokra fókuszál, hiszen e társadalmi csoportok valóban a teljes leszakadás környékén vannak és esetükben a reziliencia nem a továbbfejlődés, hanem a közösségi túlélés előfeltétele.Dolgozatomban esettanulmány jelleggel, tudományos igényességgel tárom fel a Jezsuita Roma Szakkollégium eddigi működését, tapasztalatait, mind a szakirodalmi feldolgozás, mind a vezetők és végzett szakkollégisták bevonásával, megkérdezésével.Kulcsszavak: roma szakkollégium, szakmai profil, rezilienciapolitika
Romániában a drogfogyasztás egyre jelentősebb társadalmi problémának számít, amelyet hiányos szakmai eszköztárral kezelnek. Az ország drogpolitikája elsősorban restriktív büntetéseket alkalmaz az elítélt szerfogyasztók körében, sokuktól még az orvosi kezelést is megvonják a börtönben. A drogrehabilitációs intézetek pszichoszociális és detoxifi káló szolgáltatásai hiányosak, emiatt egyre kevesebben fordulnak hozzájuk bizalommal. Emellett az ártalomcsökkentésre szakosodott programok is alulfinanszírozottak, fele annyi embert sem tudnak ellátni, mint ahánynak szüksége volna rá. Hasonlóan problematikus a drogprevenciós tevékenységek helyzete is. A kolozsvári alapítású Independence Zone nevű szakmai együttműködés főképp a prevenció területén fejt ki irányadó tevékenységet, immáron tíz éve. A legveszélyeztetettebb csoportra fókuszálva az IZ 2004 óta minden évben részt vesz Erdély egyik legnagyobb ifjúsági fesztiválján, prevenciós tevékenységével és terepkutatásaival hasznos szakmai tapasztalatokat és tanácsokat oszt meg a fiatalkorúaknak szóló prevenciós programokban főszerephez jutó pedagógusokkal. Ebben a cikkben bemutatjuk az IZ tízéves tevékenységének legfontosabb szakmai megvalósításait, illetve kiemelünk néhány szemléletes adatot a fesztiválokon végzett terepmunka kutatási eredményeiből.Kulcsszavak:drogprevenciós tevékenység, drogpolitika, ifjúsági fesztiválok, terepkutatás
Egy többlépcsős kutatás egyik láncszemének ismertetésére vállalkozik a tanulmány. Első részében a közösségi rezilienciára és a közösségi megelőzésre tesszük a hangsúlyt. Terjedelemben is hangsúlyos ez a rész, mivel a vonatkozó ismeretek összefoglaló bemutatása, a közösségi megelőzés és a reziliencia összekapcsolása kutatási adataink konceptualizálásának eredménye. A bemutatásra kerülő vizsgálat az elméleti rész alátámasztására szolgál, és az általunk vizsgált közösségek reziliencia jegyeinek sajátosságaira vonatkozik.Kutatásunk több célt követ: adatokat gyűjteni a fi atalok és a helyi közösségek viszonyáról, felszínre hozni az erőforrásokat, valamint – az adatgyűjtés során– ráirányítani a fi gyelmet a közösségben rejlő értékekre.A közösség feledésbe merült, tudatalattiba vagy tudatelőttibe süllyedt kompetencia-értékű kognitív és affektív tartalommal egyaránt rendelkező üzeneteinek tudatos szintre emelését narratíva, illetve szimbólumelemzéssel végeztük. Száz erdélyi, huszonéves segítőszakembertől és segítőszakmát tanuló egyetemistától gyűjtött közösségi narratíva és a közösségre vonatkozó jelkép elemzésének segítségével szeretnénk felmutatni azokat a rezilienciajegyeket, amelyek az elemzett közösségi narratívákban és a közösséget jelképező metaforákban (szimbólumokban) fellelhetők. Ezeknek tudatosítása egyrészt a segítőnek lehet belső erőforrás, másrészt útmutatás a közösségen keresztüli megelőzés szempontjából, mert olyan viszonyulásokra és eszköztárra mutat rá, amelyek valamikor a kihívásokkal való szembesülést segítették.Kulcsszavak: közösség képi megragadása, közösségi narratívák, szimbólumelemzés, közösségi reziliencia
Különböző tudományos megközelítések és elméletek, valamint politikai programok születettek arra vonatkozóan, hogy erősebbé tegyék a városokat. Ez a koncepció főként a kisebb sérülékenységet és a kihívásokkal szembeni érzékenyebb társadalmi, illetve gazdasági feltételek kialakítását jelenti. Jelen tanulmány igyekszik összefoglalni a jelenleg ismertebb fogalmakat és megközelítéseket. A bemutatott elméletek magukba foglalják az állampolgárok egyéni szintjét, az életszínvonal vagy a környezeti problémák és a gazdasági kihívások szélesebb körű megközelítését, valamint egyes stratégiákat a különböző krízishelyzetekre vonatkozóan.A modern európai társadalmak életkörülményei jelentős változásokon mennek keresztül, melyek leginkább az utóbbi (gazdasági) krízis hatására indult be. A gazdasági bizonytalanság, a munkaerő migrációja és a társadalmi kirekesztés csak néhány olyan kihívás, amivel az egyénnek szembesülnie kell. Mindez megnövekedett önbizalomhiányhoz, csökkenő bizalomhoz és szolidaritáshoz vezet az európai lakosok körében és ugyanakkor hangsúlyozza annak fontosságát, hogy szükség van fenntarthatóbb, reziliens városok kialakítására Európa-szerte, hogy megbirkózhassanak a gazdasági és társadalmi krízisekkel. Ezért a szociális védelem és az integrációs politikák folyamatos reform alatt állnak, melynek oka a pénzügyi megszorítások és a kormányzási változások. Ennek ellenére egyes városok prosperálnak, mások meg a lakosok életkörülményeinek a romlását tapasztalják. Egy sor városmodell ismertetése után egy olyan koncepció kerül bemutatásra, amely ezeket a helyi eltéréseket próbálja megragadni, beazonosítva azokat a tényezőket, amelyekkel egy város rezilienciája növelhető.Kulcsszavak: reziliens városok, egészséges városok, tanuló városok, kompetitív városok, Smart városok, összetartó városok, városok rezilienciájának felmérése
A bűncselekményekhez kötődő nemek közötti különbségek kulcsfontosságú elemei közé soroljuk mind a bűncselekményekre való motivációt, mind pedig a nemek megkülönböztetését a szervezés során, a kapcsolatok gondozását, az erkölcsi fejlődés és a társadalmi kontrollhoz kötődő különbségeket. Véleményünk szerint a szabadságvesztéses börtönbüntetésüket töltő nők rezilienciára való képességének elemzésében mindkét aspektust tárgyalni kell, főként, ha a reziliencia lehetséges forrásaként az anyaszerep tapasztalatát tarjuk szem előtt. Ebben az értelemben refl ektálnék néhány közelmúlti kutatási eredményre amely a szamosújvári börtönben zajlott.Kulcsszavak: nemek megkülönböztetése, bűncselekményre való motiváció, anyaszerep, reziliencia
Hipotézisem szerint a mai roma értelmiségiek többsége részese volt az oktatási intézmények szelektív és diszkriminatív rendszerének, esetükben mégis nagymértékű társadalmi mobilitás ment végbe. A tanulmány célja a reziliencia hatásmechanizmusainak feltárása az 1980-as évek után született magyarországi roma diplomások körében. Célom megvizsgálni azokat a láthatóan sikeres folyamatokat, rugalmas alkalmazkodásokat, amelyek esetükben történtek. Kutatási kérdésem az említett generáció társadalmi reziliencia változásaira, hatásaira fókuszál: Hogyan és miként képesek maguknak újabb elérendő célokat kitűzni? A koragyermekkori traumák az egyén életében milyen hatásmechanizmusokat eredményeznek? Hogyan és mekkora mértékben sajátítja el az évek alatt teljesítendő ismereteket és kompetenciákat? A közoktatási rendszer gyakran nem veszi fi gyelembe a tanulót, csak kimeneti és bemeneti követelményeket helyez elé. A reziliens személy ezekben az esetekben elsajátítja az iskola által követelt tananyagot annak ellenére, hogy gyakran nincsen tisztában annak jelentéstartalmával. A különböző kompetenciák hiánya a személy önhibája miatt erősödik meg, mivel az iskola a formális értékeire alapoz. A gyorsütemű társadalmi mobilitás során bekövetkezett státuszváltozás elővetítheti a következő réteg elvárásait. Mit vár el az újabb szint, és milyen addig nem tapasztalt követelményeket kér a magasabb társadalmi réteg az érvényesüléshez? A folyamatos bizonyítási és megfelelési kényszer esetükben egy új kettős vagy többszörös identitást alakít ki, akaratuktól függetlenül. Kérdés, hogy a negatívnak értékelt kisebbségi lét és az esetleges koragyermekkori traumák az egyén életében milyen újabb változásokat eredményeznek?Kulcsszavak: roma diplomások, mobilitás, reziliencia
A tanulmány a gyergyószentmiklósi helyi szociális háló működését vizsgálja a közösségi reziliencia szemszögéből, különös tekintettel a sérült gyereket nevelő családok számára biztosított szolgáltatásokra. A kutatás empirikus alapját a helyi szociális szolgáltatások körében végzett két felmérés adatai, a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal által készített környezettanulmányok adatbázisának statisztikai elemzése, valamint sérült gyereket nevelő családokkal és szociális programvezetőkkel készített interjúk jelentik. Az eredmények azt mutatják, hogy a gyergyószentmiklósi szociális háló a szolgáltatások magas száma mellett a reziliencia sok pozitív jelét mutatja. Ezek a diverzitás, a szolgáltatások életképessége és társadalmi beágyazottsága. Továbbá pozitívum, hogy az együttműködés keretei évek óta ki vannak épülve, a szervezetek önállóan pozitív jövőképpel és saját célokkal rendelkeznek, azonban negatívum, hogy hiányzik a valós együttműködés, a szolgáltatások közötti tapasztalatcsere, a közös jövőképtervezés, a problémák megoldására tett közös törekvések.
Kulcsszavak: közösségi reziliencia, szociális háló, szociális szolgáltatások
A fogyatékos gyermeket, családtagot nevelő és gondozó családok megküzdését kutatva 2003–2004-ben megalkottuk a sikeresen megküzdők kritériumait. A kapott adatokat és válaszokat ezen a szűrőn át értelmezve kirajzolódott egy megküzdési profi l. Tíz évvel később megismételtük a felmérést és azt találtuk, hogy az adatok értelmezésénél nem tarthatóak az első kutatásban használt megküzdési kritériumok. Azért, hogy jobban megértsük ezt a jelenséget, mélyinterjúkat végeztünk és felvettünk egy CHIP (Coping Health Inventory For Parents) kérdőívet, mely a szülők által használt megküzdési viselkedésre ad betekintést. Az így kapott eredmények még inkább kihangosították azt a sejtésünket, hogy ami a fogyatékossággal való szembesülés első időszakában a sikeres megküzdés faktora volt, az az évek során lényegesen átminősült.Ez a jelenség nemcsak az egyes családok élettörténetének a szempontjából értelmezhető, de rávilágít arra is, hogy milyen átfedések és különbségek vannak a megküzdés és a reziliencia fogalomköre között, és milyen szakmai kihívást jelent ezeknek a családoknak a ’kísérésében’ a támogatott reziliencia.Kulcsszavak: megküzdés, támogatott reziliencia, fogyatékos gyermeket nevelő családok, reziliencia támogató modell.