Korábbi számok

et logo 230 2



A tanulmány az 1990-es évek elején, a volt Jugoszlávia területén folyó fegyveres konfliktusok alatti nemi erőszak jellemzőit mutatja be. A háborús nemi erőszak jelenségének értelmezésén túl ismerteti a föderáció történelmi fordulópontjait és a háborúhoz vezető nacionalista politikai narratívákat. Ezt követően – elsősorban Bosznia-Hercegovinára fókuszálva – túlélők vallomásai alapján elemzi, hogy mindez hogyan jelent meg a szexuális erőszak elkövetése során. A tanulmány rövid kitérőt tesz a háború bosnyák–horvát, valamint a szerb–horvát szakaszára és eseteire. A kutatás célja annak bemutatása, hogy a politikai narratíva miként jelent meg a háborús nemi erőszak jellemzőiben, valamint ezzel egy időben a kutatás eredményeivel annak bizonyítása, hogy ezek a jellemzők odamutatnak, hogy nem lehetséges a háborús nemi erőszak jelenségének egyetlen, átfogó és minden esetre igaz elméletének elfogadása.

Kulcsszavak: etnikai tisztogatás, népirtás, háborús nemi erőszak, nacionalizmus, politikai narratíva

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022